Plázs travelline.hu 2010. augusztus. 04. 07:34

Barokk látványosságok a gödöllői kastélyban

Holub Katalin a különleges hagyomány eredetéről elmondta, hogy a királynőt a kastély építtetője, Grassalkovich Antal...

Holub Katalin a különleges hagyomány eredetéről elmondta, hogy a királynőt a kastély építtetője, Grassalkovich Antal gróf rendkívüli pompával és gazdag programmal fogadta, hogy feledhetetlenné tegye az uralkodói látogatást. Először a sokat emlegetett esemény 250. évfordulóján, 2001 augusztusában rendezték meg az úgynevezett barokk kastélynapokat, s azóta évről évre színesedik a kulturális kínálat.
   
Az idei ünnepség 7-én, szombaton a megnyitó ceremóniával veszi kezdetét, amikor  „Grassalkovich” fogadja „Mária Teréziát”, majd a díszudvaron gólyalábasok és vásári mutatványosok varázsolnak oldott hangulatot az ódon falak közé. A prózai és zenei előadásokat követően a huszárbandérium lovas bemutatóján tapsolhat a közönség, délután 5 órától pedig a kastély jövőbeni emblematikus figurájával, Herceg Egérváry Elemérrel ismerkedhetnek kicsik és nagyok. A bájos kisegér képzeletbeli „padláskalandjait” Faludi Ildikó művészettörténész és fia, Reményi Márton formálta gazdagon illusztrált könyvvé. A most megjelent kötet bemutatóján egyebek mellett kiderül: hogyan éltek egykor - egy „kékvérű” kisegér látószögéből nézve - az uralkodók, s milyen volt maga az épület.
   
A barokk kastélynapok keretén belül vasárnap egyebek mellett huszár őrségváltás, több gyermekelőadás, íjász – és pantomim bemutató fogadja a Gödöllőre érkezőket. Nagy sikerre számíthat Dózsa Katalin előadása is. A művészettörténész a barokk kor „viselet- és frizura divatjába” enged bepillantást. E programra „rímel” a barokk cicomák című pantomimelőadás, de a Ládafia Bábszínház vásári játéka és Mozart Úrhatnám szolgálója – a Savaria Kamaraopera előadása – is hűen idéz meg legalább egy szeletet a sokak által kedvelt barokk korból.
   
Mindkét napon folyamatosan zajló tárlatvezetések, ügyességi játékok és más bemutatók gondoskodnak az önfeledt szórakozásról, s persze a lacikonyha ételeinek íze, meg a kürtőskalács illata is sokakat csalogat majd a kastélyba - mondta a szervezők nevében Holub Katalin.

MTI

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?