2010. július. 22. 09:41 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 22. 09:41 Plázs

A második emberi kergemarhakóros esetet jelentették Olaszországban

Egy 42 éves nő Olaszországban a második ember, akinél kergemarhakórt diagnosztizáltak − közölte szerdán az ANSA hírügynökség, amely szerint a nő reménytelen állapotban fekszik a kórházban.

A páciensnél egy milánói idegkórházban tavaly októberben diagnosztizálták a Creutzfeldt-Jakob-kór (CJD) egyik változatát, majd a nyugat-toszkánai Livorno egyik kórházba szállították át, ahol már kómában van. Azt még nem tudják, hogyan fertőződött meg a nő, ám feltételezik, hogy még az 1990-es években történhetett. 2009-ben az olasz egészségügyi minisztérium úgy jelentette be a nő betegségét, mint amely "vélhetően a CJD egyik változata".
 
Az egyetlen eddigi emberi kergemarhakóros esetet Olaszországban 2002-ben jelentették Szicília szigetén. Múlt pénteken az Európai Unió illetékesei azt közölték, hogy az állatokban a kergemarhakór csaknem teljesen eltűnt Európában. Mint elmondták, mindössze 67 kergemarhakóros esetet igazoltak tavaly, és ezek is öreg szarvasmarhák voltak, melyek már régen fertőződtek meg.

Az 1990-es években pánik tört ki, miután Nagy-Britannia jelezte, hogy a kergemarhakór és az emberi Creutzfeldt-Jakob-kór egyik új formája között kapcsolat van. Szakértők szerint a fertőzött állatokból származó hús és belsőségek fogyasztásával kerülhetett át emberre a szivacsos agyvelőgyulladást okozó fertőzés.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.