2010. május. 27. 12:06 Medipress Utolsó frissítés: 2010. május. 27. 11:52 Plázs

A koffein lassíthatja az emlékezet romlását

Bár a koffein a legnépszerűbb pszichoaktív szer világszerte, azt a jótékony hatását, miszerint segíti a megfelelő agyműködés fenntartását, csak a közelmúltban kezdték értékelni a kutatók.

Az epidemiológiai tanulmányokból és állatkísérletek során szerzett tapasztalatok arra utalnak, hogy a koffein védelmet nyújt a szellemi hanyatlás ellen, amely demenciánál és az Alzheimer-kórnál is bekövetkezik. Minderről a Journal of Alzheimer's Disease című folyóirat különszáma számolt be.

Alexandre de Mendonça (Portugáliai Molekuláris Orvostudományi Intézet és a Liszaboni Egyetem Orvostudományi Kar), és Rodrigo A. Cunha (Portugáliai Coimbra-i Idegtudományi és Sejtbiológiai Központ) összehozott egy nemzetközi szakértőkből álló csoportot, akik a koffein hatását vizsgálják az agyban. A több vizsgálatokból álló tanulmány többféle megközelítést is bemutat, például a koffein molekuláris célpontjairól, az idegélettani változásokról és alkalmazásairól. Egy másik téma a koffein magatartási és neuroprotektív működés alapját szolgáló mechanizmusok potenciálja a különböző agyi megbetegedésnél.

Mendonça és Cunha szerint az epidemiológiai vizsgálatok először egy fordított kapcsolatot mutattak ki a koffeinfogyasztás és a Parkinson-kór előfordulása között. Ezzel párhuzamosan a Parkinson-kórral kapcsolatos állatkísérletek során kimutatták, hogy a koffein megakadályozta a mozgatóidegek hanyatlását. Később néhány vizsgálat azt mutatta, hogy a koffein mérsékelt fogyasztása fordítottan kapcsolható az öregedéssel járó szellemi hanyatláshoz, valamint az Alzheimer-kór előfordulásához. Szintén ezzel párhuzamosan végzett állatkísérletek azt mutatják, hogy a tartós koffeinbevitel megakadályozta a memória romlását és az elmezavart a kísérleti állatoknál.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?