2010. április. 28. 21:45 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 28. 21:40 Plázs

Nincs szuperétel, a változatosság számít

Szokásos gyümölcseink és zöldségeink helyett választhatunk egészségesebbeket is - vélik amerikai kutatók.

Egy amerikai kísérleti biológiai konferencián (Anaheim, Kalifornia) számoltak be felmérésük eredményéről és javasolták, hogy az élelmiszerek, ezen belül a gyümölcs- és zöldségfajták egyszerű cseréjével előzzék meg a betegségeket az emberek. Más szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy nem létezik szuperélelem, amely minden szükséges anyagot megad szervezetünknek.

A találkozón közzétett tanulmányban - melyet a BBC hírportálja ismertet - a kutatók megállapították, hogy egy-egy fontos növényi összetevőt általában ugyanabból a forrásból szereznek be az emberek. A béta-karotint például a sárgarépából, holott az édesburgonyában (batáta) csaknem kétszeres mennyiség van belőle. Hasonlóképpen, a béta-kriptoxantin leggyakoribb forrása a narancs, holott a papajában 15-szörös koncentrációban van jelen. De jó példa a kelkáposzta is, amelyben háromszor több lutein van, mint a spenótban.

Az amerikai felmérés szerint az eper a leggyakoribb forrása az elfogyasztott ellagénsavnak, miközben a málnában háromszoros mennyiség van belőle. Továbbá: a mustár szolgáltatja étrendünkben a legtöbb allil-izotiocianátot, holott egy csésze vízitorma annyit tartalmaz ebből a csípős ízt adó szerves kénvegyületből, amennyit négy teáskanál mustár.

Keith Randolph kutatásvezető szerint az általuk vizsgált 14 növényi összetevőből tíznél találták azt, hogy egyetlen típusú étellel vették magukhoz a bevitt mennyiség legalább kétharmadát az emberek. Hangsúlyozta, hogy a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása fontos az egészség megőrzéséhez, de jelentős hatása van a minőségnek és a változatosságnak is.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.