H1N1: a Dél-Dunántúlon eddig öten hunytak el
Eddig öten haltak meg a Dél-Dunántúlon a H1N1 vírus okozta megbetegedésekben, a régió járványügyi helyzete azonban kedvezőbb az országos átlagnál - mondta az ÁNTSZ epidemiológus tiszti orvosa szerdán Szekszárdon, a Balassa János Kórházban rendezett fórumon.
Szűcs Mária beszámolt arról, hogy az újinfluenza vírusának egy-egy Tolna és Somogy megyei, illetve három Baranya megyei áldozata van; legutóbb, az év első hetében Pécsett egy középkorú, cukorbeteg nő vesztette életét. Egyikük sem kapott védőoltást. Tájékoztatása szerint a régió három megyéjében összesen nyolcvankilenc beteg szorult kórházi kezelésre, közülük nyolcat intenzív osztályon ápoltak, hat beteget géppel kellett lélegeztetni. Nyolcvanketten hagyták el gyógyultan a kórházat.
A tisztiorvos kitért arra, hogy nyolcan a védőoltás ellenére betegedtek meg. A Baranya megyei kórház fertőző osztályának egy ápolója egy hónappal, egy háziorvos pedig öt héttel azután fertőződött meg a H1N1 vírussal, hogy megkapta szérumot.
A szakember ennek kapcsán megjegyezte: korábban is azt mondták, hogy a védőoltás nyolcvan százalékos hatékonyságú, de a súlyos kimeneteltől megvéd. Ezt igazolta, hogy a két egészségügyi dolgozónál nem léptek fel szövődmények.
Szűcs Mária hangsúlyozta, hogy a dél-dunántúli régió járványügyi helyzete a kezdetektől kedvezőbb volt az országosnál. Mint mondta, ebben szerepe van annak is, hogy Baranya, Somogy és Tolna megyében az országos átlagnál többen (a lakosság harminc százaléka) megkapták a védőoltást.