2009. december. 11. 09:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 11. 09:19 Plázs

Császármetszést hajtottak végre az influenzás kismamán

Csütörtök délutánra romlott a H1N1 vírus szövődményével kezelt kismama állapota, ezért a terhesség 26. hetében császármetszést hajtottak végre rajta a győri Petz Aladár Kórházban – írta a Kisalföld pénteki száma.

A lap tájékoztatása szerint kritikus az állapota a 21 éves kismamának, és életveszélyben van az alig több mint hat hónapra született kisbabája is.

A fiatal nő november utolsó napjaiban került az intenzív osztályra, H1N1 vírus által okozott fertőzés szövődményeként fellépő súlyos tüdőgyulladással. Azóta altatják és mesterségesen lélegeztetik. Az első napokban tapasztalt kisebb javulás után az állapota stagnált, de végig életveszélyes volt. Mivel romlott az állapota, az orvosok úgy döntöttek, hogy műteni kell a beteget – nyilatkozta a lapnak Oláh Attila orvos igazgató.

A körülbelül 1000 grammal született kislány azonnal intenzív terápiás kezelésre szorult. Egyelőre az életben maradásáért küzdenek az orvosok, miként az édesanyja esetében is.

hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.