A tűzzel játszik Geréb Ágnes?
Az évente megszülető közel 100 ezer babából 500-600 gyerek jön a világra kórházon kívül, az esetek többségében nincs jelen orvos. Itthon egyelőre semmilyen szabályozás nincs az otthonszülésre, ám a szakma abban egyetért, a tiltás nem megoldás, meghatározott keretek között igenis lehetővé kell tenni. Eközben újabb otthonszülésnél lépett fel komplikáció, a rendőrség szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy az esetnél Geréb Ágnes is közreműködött, újabb eljárást indíthatnak ellene.
Kórházba kellett szállítani egy újszülöttet Solymáron, mert komplikációk léptek fel az otthonszülésnél. Egyes forrásaink szerint a szülésnél jelen volt a korábban e tevékenységtől három évre eltiltott Geréb Ágnes is. Az MTI úgy tudja - a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozva -, hogy a szülésznő közreműködése egyelőre nem bizonyított. A rendőrség szerint ezt csak a folyamatban lévő tanúmeghallgatások után lehet egyértelműen kijelenteni. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a szülést Geréb vezette, kuruzslás miatt eljárást indítanak az otthon szülők körében amúgy jól ismert nő ellen.
Sikerült elérnünk a szülésznő egyik munkatársát, akit arról faggattunk, miért vesz részt Geréb továbbra is otthonszüléseken a bírósági tiltás ellenére. Mint mondta, a nő nyugodtan tevékenykedhet, hiszen a szülészi tevékenységétől tiltották el (például attól, hogy kórházban dolgozzon), de az otthon való szülésnél nyújtott segítség nem minősül annak - pontosít. Így nem értenének egyet azzal, ha ennek jogi következményei lennének.
Kórházi szülés. Elkerülhető © Túry Gergely |
Pontosan a szülés közben felmerülő, előre nem látható problémák miatt kezeli fenntartásokkal a kórházon kívül való szülést az nőgyógyász orvosok többsége. "Bármi előfordulhat, egyetlen szülésről sem lehet azt előre eldönteni, hogy komplikációmentes lesz-e vagy sem" - szögezte le megkeresésünkre Rákóczi István szülész-nőgyógyász. A Szent Imre Kórház osztályvezető főorvosa szerint a fő probléma, hogy az otthon szülést igénylő - egyébként viszonylag szűk réteg jogilag szabályozatlan területen kénytelen mozogni. Pedig a külföldi tapasztalatok szerint, igen szigorú szempontok szerint lehet ezt a tevékenységet folytatni. Jogszabályban kellene rögzíteni, ki választhatja az alternatív megoldást, és ki az, aki semmiképpen nem szülhet kórházon kívül. Kizáró ok lehet például az, ha a baba túl nagy (4200 grammnál súlyosabb), esetleg túl kicsi, továbbá, ha császármetszésre van szükség, ha az anya ikreket vár, ha beteg vagy 35 évnél idősebb. Az is nagyon fontos feltétel kell legyen, hogy legyen a közelben kórház.
Ezek a feltételek amúgy bele is kerültek a jelenleg körvonalazódó, otthonszülést szabályozó törvénytervezetbe. Ebben már az is benne van, hogy a kismama választhatja meg, hogy orvosi vagy szülésznői segítséget kér. Korábban csak orvosi jelenléthez kötötték volna az otthonszülést, igaz, a tervezet nem hagyja ki az orvosi és kórházi jelenlétet: az újszülött kötelező szűrővizsgálatait csak a kórházban végezhetik el. Király Ágnes szerint számukra elfogadhatatlan, hogy a kismamának és az újszülöttnek mindenképpen kórházba kell menni; ezek a vizsgálatok otthon is elvégezhetők. Mindamellett, hogy nagyon örülnek a fejleményeknek - közel tizenöt éve várnak erre - bíznak abban, hogy lesz lehetőség a módosításokra.
Rákóczi doktor szerint az újabb és újabb észrevételek, módosítási szándékok miatt nem készült még el a törvény. Mint mondja, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium pontosan leírta a szabályokat, ezeken már nem lenne szabad változtani.
"Ha valakinek megmondják, hogy nem vezethet otthonszülést, mégis megteszi, felelősségre kell vonni" - kommentálja Geréb tevékenyéségét, s a péntek hajnali ügyet a főorvos. Azt is fontosnak tartja, hogy minden kismamát fel kell világosítani, mielőtt otthonszülésre adja a fejét, tapasztalatai szerint, ma csak a pozitív oldalával foglalkoznak.
Tragikus otthonszülés, eltiltás
Geréb Ágnes korábban tizenhét éven át klinikai szülészként dolgozott a Szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. 1989-ben segédkezett először tervezett otthon szülésnél, 1992-től pedig kizárólag független bábaként dolgozik. Az elmúlt 18 évben körülbelül 3300 otthon szülést kísértek végig, az így világra jött babák körülbelül egy ezrelékét vesztették el.
Geréb ellen, mindamellett, hogy felfüggesztették, egy másik eljárás is folyamatban van, mostanában várható ítélet. A vád szerint egy otthon tervezett ikerszülést akartak levezetni 2003 decemberében, három társával együtt, akik szintén bíróság előtt állnak.
Egy másik ügyben is indult nyomozás ellene, ám abban végül nem gyanúsították meg. A levezett szülésnél - 2007 szeptemberében történt - a csecsemő meghalt: a válla elakadt, így nem tudták kisegíteni. A tragikus otthon szülést vezető bába akkor azt mondta, a csecsemő akkor is meghalt volna, ha a szülés kórházban történik. Geréb azt is nyilatkozta, hogy szerinte nem kockázatos az otthon levezetett ikerszülés, sőt, egy hónappal egy tragikus ikerszülés-levezetés után saját iker unokái otthon születésének vezetését is vállalta.