Nem halálosabb az új típusú influenza a megszokott szezonálisnál
A pandémiás H1N1 vírus halálozási aránya vélhetően alacsonyabb az előzetesen becsültnél – közölte Marc Lipsitch, a Harvard Egyetem kutatója.
Az Egyesült Államok Orvosi Intézetének szervezésében, influenza szakértők részvételével zajló washingtoni találkozón számolt be a kutató arról, hogy számításai szerint az új típusú influenza halálozási aránya 0,007 és 0,045 százalék közötti. Összehasonlításképpen a szezonális influenza halálozási aránya 0,1 százalék alatt van, évente 250 ezer és 500 ezer közötti a halálesetek száma világszerte.
Lipsitch a világ minden részéből szerzett be információkat, hogy hány ember jelentkezett influenzaszerű tünetekkel (akár igazolódott, akár nem), hány ember került kórházba és hányan haltak meg. Az adatok azt mutatják, hogy a pandémia igen enyhe – mondta a szakértő, aki hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet jobb, mint a májusi és az augusztusi volt.
Mivel az enyhébben megbetegedett emberekről sokszor ki sem derül, hogy megfertőződtek a H1N1 vírussal, és az orvosnál jelentkezők mindegyikét sem lehet tesztelni, ezért az információhiány a járványt sok helyütt veszélyesebbnek tüntette fel a reálisnál – véli a harvardi szakember. Szerinte abban mindenképpen eltér a pandémiás influenza a szezonálistól, hogy az utóbbi általában az időseket betegíti meg súlyosabban, közülük kerül ki a elhunytak 90 százaléka évről évre. Ezzel szemben az új típusú influenza a fiatalabb felnőtteket és a gyerekeket támadja inkább, ők azonban nem halnak bele olyan arányban a fertőzésbe, mint az idősek.