H1N1: zár a száj körül?
Viseljenek légzésvédő maszkokat az egészségügyi dolgozók - adták utasításba az Egyesült Államokban az egészségügyi szervek. A hazai illetékesek is megtesznek mindent, hogy a lakosságot megfelelően felkészítsék az új vírusra. Mindeközben újabb iskolai megbetegedésekről szerzett tudomást az ÁNTSZ.
"A fertőzés csökkentése érdekében a beteg használjon maszkot, és tegyék ezt családtagjai is. A maszk szerepe - miként a sebészorvosé a műtőben - nem az, hogy megvédje a viselőjét, hanem hogy ő ne fertőzhessen meg másokat" - hangsúlyozta már a vírus megjelenésekor Jankovics István, az Országos Epidemiológiai Központ légúti vírus osztályának vezetője.
Hasonló véleményen vannak az egyesült államokbeli egészségügyi szakemberek is, akik a napokban kongatták meg a vészharangot, miszerint az egészségügyi dolgozóknak - főleg azoknak, akik a H1N1-fertőzöttekkel vannak napi kapcsolatban - nagyobb védelmet kell nyújtani az új influenzával szemben. S erre nem elég a jelenleg használatos sebészi maszk, illetve a különféle higiéniai óvintézkedések - számolt be róla a CNN internetes portálja.
© AP |
De szerencsére van ennél jobb megoldás, az N9 légzésvédő maszk, amely 95 százalékos biztonsággal szűri ki a vírust, mintegy "légmentes zárként funkcionál a száj és az orr előtt." A CNN cikke szerint a tudósok egyelőre nem tudják, milyen mértékben terjed a fetőzés a levegőben, a fizikai éritkezések során, illetve a szennyezett felületek érintésével. Így a kórházi dolgozók számára ez adhatja a legnagyobb védettséget - legalábbis a védőoltás megérkezéséig -, s a tengerentúlon azt fontolgatják, hogy használatát kötelezővé teszik. Egyetlen hátránya, hogy drágább és kevésbé kényelmes, mint a sebészeti maszk. Hézagmentesen kell az arcra illeszteni, hogy hatékony legyen.
Nem árt azonban több stratégiát alkalmazni a fertőzéssel szemben. Gyakran kell például kezet mosni, meleg vízzel és szappannal, különösen köhögés, tüsszentés, orrfújás és a zsebkendő kidobása után. Ezzel megakadályozhatjuk, hogy a kezünkről a kórokozók tárgyakra, felületekre, onnan mások kezére, nyálkahártyájára kerüljenek. Ne érintsük meg a szemünket, orrunkat vagy szájunkat piszkos kézzel. Továbbá ajánlott a szociális távolságtartás is, mint például az ölelkezés, puszilkodás mellőzése. A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy semmiképpen ne szedjünk antibiotikumot, vagy antivirális gyógyszert az orvos utasítása nélkül.
Itthon szeptember utolsó napjaira meglesz a vakcina forgalomba hozatali engedélye, október első heteiben pedig elkezdődhet a tömeges oltás. Addig kell kibírnunk.