Sokat vártunk, de végül keveset kaptunk?
Sokat vártunk, de végül keveset kaptunk? Ezt a mindenki által egyszer már biztosan átélt érzést lovagolja meg Bill Bryson: The Road Less Travelled (DK Eyewitness Travel, 2009) című könyvével, melyben ezer alternatívát kínál a leglátogatottabb és legjobban preferált városok, fesztiválok, tengerpartok, nemzeti parkok, éttermek helyett. Vagy mellett? A könyv jó ötlet, de ki dönti el, mi a kötelező látnivaló? Lássuk milyen példákat említ Bill Bryson könyvében:
Véleménye szerint a Stonehenge, a dél-angliai Salisbury-síkság hatalmas kőtömbjei mindig is élénk hatással voltak az emberek képzeletére. Egy, a Nap mozgásának megfigyelésére épült kőkorszaki obszervatóriumról; a napimádó druidák pogány szentélyéről olvashatunk az útleírásokban. Bryson sajnálatos módon ad hangot arról, hogy - mindezen szép dolgok ellenére - e köveknek se elképesztő nagyságuk, se drámai hatásuk nem érezhető, ha meglátogatjuk őket, ugyanis megfogni, de még közelükbe menni se szabad. Ő ezért a közelben lévő másik megalitikus látványosságot, Avebury nagyobb és hozzáférhetőbb kőépítményeit ajánlja.
Petráról, Jordánia gyöngyszeméről készült képek egy színjátszó sziklákból faragott, a vörös és a rózsaszín árnyalataiban pompázó homokkővárost mutatnak. Bryson kétkedően nyilatkozik arról, hogy a valóban páratlan látványosság köré épült, az ősi várost szinte már nagyságában fenyegető turistafalut miért hagyják ki a reklámokból? „Talán azért, mert már szinte annak atmoszféráját is rombolja?” – írja kétkedően és javasolja, hogy Petra helyett az etiópiai Lalibela vegyük az irányt.
A római Kolosszeum a 18. század óta kedvelt turistacélpont, amit az angol elit fedezett fel először magának. Bár „csak” rom, mégis a város jelképe – tehát kihagyhatatlan és ezzel Bryson is tisztában van, de megjegyzi: „Ne felejtsük el: a kolosszális élményhez az a hatalmas tömeg és hosszú sor is hozzátartozik, ami a bejáratnál vár ránk. Ha bejutottunk, a tortúrának még nincs vége: elakadó tömegtől és zsebesektől is tarthatunk, utóbbiaktól főleg akkor, ha a látványtól nem csak a szánkat felejtjük nyitva.” A könyv szerzője szerint a pulai aréna ugyanolyan szép, ha nem szebb, és kevesebb stressz éri az utazót.
Az öreg csúcs, azaz Machu Picchu kétségtelenül maga a turisztikai top, Dél-Amerika valószínűleg legjobban promotált úticélja. Az egykori inka birodalom romvárosa minden lelkes utazó álma, de Bryson szerint a látványosság megközelítése már nem annyira lelkesítő: az út nemcsak hosszú és kényelmetlen, de igen drága is. „Akkor még nem is szóltunk arról, mi leselkedik ott ránk, ahová rajtunk kívül kismillió embert engednek be naponta.” – olvasható a negatív kritika. „Akit az inka birodalom első virágzása érdekel, menjen inkább a Bolíviai Isla del Solba” – így a javaslat.
E gondolatmenet alapján tűnődjünk most el az ellenérvek ellenérvein: lehet, hogy a Kolosszeum meglátogatása előtt érdemes Róma bérletet vennünk, amivel sorban állás nélkül bejuthatunk. Talán egyszerűen csak hinnünk kell benne, hogy Petra olyan hatalmas, hogy még vannak feltáratlan részei, így mi is találunk olyan helyet, ahonnan senki nem zavarja a „kilátásunkat”. Sőt, még lehetséges az is, hogy a Stonehenge köveit nem bosszantásunkra, hanem érdekünkben zárták le, mivel sokan rongálták a világ egyik leghíresebb történelmi helyét. Így hát mindenki maga döntse el, mire kívácsni, és hallgat-e egy tapasztalt utazó tanácsaira, vagy inkább vállalja a kockázatot, és mégsem hagyja ki a világ legnépszerűbb látnivalóit.
B.R.Katalin