2009. augusztus. 27. 10:27 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 27. 10:37 Plázs

Nemsokára akár száz évig élhetünk

Amerikai kutatók olyan gyógyszert tesztelnek embereken, amely 25 évvel meghosszabbítaná mindenki életét. Férgeknél, egereknél és az élesztőgombánál bevált a szer. Eredmények az elkövetkező hónapokban várhatók.

Több mint száz éve foglalkozik az orvostudomány azzal, hogy meghosszabbítsa az emberi életet, és tetemes sikereket könyvelhet el. Míg a 19. században még csupán 45 év volt egy nő várható élettartama, mára ez elérte a 85 évet, tehát csaknem megkétszereződött. Ez elsősorban a fertőzések megelőzésében és gyógyításában elért eredményeknek köszönhető. E téren azonban már kimerültek a lehetőségek: a fejlett országokban ma nem a fertőzések a halál leggyakoribb okai, hanem a krónikus megbetegedések és a rák. Bár még mindig emelkedik az átlagos élettartam, új antibiotikumokkal és az orvosi standardok fejlesztésével már nemigen lehet tovább nyújtani az élet fonalát. 
   
Az új gyógyszercsoport nem csupán minimalizálja a krónikus megbetegedések megjelenését, hanem jó pár évvel meg is növeli az élettartamot - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása. A Harvard Orvosi Iskola által kifejlesztett "csodaszer" a reszveratrolon alapul, egy elsősorban a piros szőlőben előforduló növényi anyagon, amelynek már eddig is számos pozitív tulajdonságát fedezték fel. Erős antioxidáns lévén véd a szív- és érrendszeri megbetegedésektől, megelőzi a rákot, és csökkenti a gyulladást a krónikus gyulladással járó betegségekben. 
   
Többek között ezért élnek tovább a vörösbort ivó franciák annak ellenére, hogy több alkoholt fogyasztanak, mint az átlag. A hatóanyag működésének lényege, hogy egy gént aktivál, aminek következtében egy a sejtek anyagcseréjére és védekezőképességére ható anyag termelődik. A gén stressz által történő aktiválásával a David Sinclair vezette harvardi kutatócsapat drasztikusan megnövelte az élesztőgombák és legyek élettartamát. Az embernél olyan anyagot kerestek, amely stressz nélkül érhetné el ezt a hatást - így bukkantak rá a reszveratrolra.
   
Ahhoz, hogy a legyeknél elért eredményeket az embernél is ki lehessen váltani, ugyanakkor ne kelljen tonnaszám adagolni a gyógyszert, illetve literszám vörösbort nyakalni, a kutatók koncentrátumokat fejlesztettek ki, amelyeket jelenleg a Sirtris Pharmaceuticals nevű gyógyszercéggel együttműködve tesztelnek. Néhány hónap múlva várhatóan megtudjuk, sikerült-e megtalálniuk az élet vizét.
 
 
 

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.