Új ráncfeltöltő anyagot találtak
Az új ráncfeltöltő anyag, a ráncok kialakulásáért felelős izmokhoz vezető idegimpulzusokat gátló Dysport (abotulinumtoxinA) jelentősen csökkentette a szemkörnyéki ráncok számát - derült ki a plasztikai sebészek bevonásával a Texasi Egyetem egészségügyi központja által készített felmérésből.
Rod Rohrich, a központ plasztikai sebészetének főorvosa, a tanulmány egyik szerzője szerint a Dysport biztonságos és hatékony a ráncok ellen, azonban adagolását az arc izomtömegének különbözősége miatt egyénre kell szabni. A szer nőkben hatékonyabb, afroamerikai páciensek esetében hosszabban és jobban hat, azonban 65 év felett csökken a hatékonyság.
Az FDA által jóváhagyott vizsgálatban 816 páciens vett részt 27 amerikai centrumban, valamennyiüknek Dysportot vagy placebót fecskendeztek be az arc öt pontján különböző mennyiségekben. Ezután a résztvevők 14 napig naplót vezettek tüneteikről, továbbá független vizsgálók öt hónap alatt hat alkalommal értékelték az eredményeket.
A szert kapott pácienseknél saját bevallásuk szerint 87 százalékában csökkentek a ráncok, míg a kontrollcsoportban csak 5 százalékkal (külső értékelők szerint ez 85, illetve 3 százalék volt). A Dysport akár 24 óra alatt kifejtette hatását, az átlag négy nap volt. A legkisebb arcizom-tömeggel rendelkezőknél tapasztalták a legerősebb választ, a legnagyobb arcizomtömeg esetén pedig a leggyengébbet. „A ráncokat létrehozó izmok mérete és használata egyénenként különbözik, ezért a páciens arca alapján kell egyénre szabni a kezelést” – mondta el Rohrich.
A tanulmány a Plastic and Reconstructive Surgery folyóirat honlapján olvasható, nyomtatásban is hamarosan megjelenik.