Az amerikai kutatók hétfőn tették közzé eredményüket a Journal of Clinical Oncology című szaklapban. A férfiak radikális műtéten estek át, teljes prosztatájukat eltávolították a tumor megállapítása után. Tizenöt év elteltével azt állapították meg a kutatók, hogy az eltelt idő alatt a férfiak 12 százaléka halt meg prosztatarák következtében, 38 százalékuk viszont a ráktól eltérő, más ok miatt.
   
Peter Scardina, a New York-i Memorial Sloan-Kettering Rákközpont kutatója, a tanulmány vezető szerzője szerint "figyelemre méltóan alacsony a kockázata annak, hogy 15 éven belül prosztatarákban haljanak meg a kezelés alatt álló férfiak, ami alátámasztja azt az elképzelést is, hogy a lassan növekvő daganatok nem feltétlenül igényelnek azonnali beavatkozást".
   
Az orvosok az 50 év fölötti férfiaknak rutinszerűen javasolják a prosztatarák szűrését a vérből elvégzett PSA-teszttel. A vérmintában egy fehérje, az úgynevezett prosztataspecifikus antigén mennyiségét mérik. Eddig azt hitték, hogy a korai rákdiagnózis utáni agresszív kezelés a legjobb választási lehetőség.
   
A prosztata daganatainak többsége azonban nagyon lassan növekszik, évek után okoz csak kárt. Néhány tanulmány azt mutatta, hogy a prosztatarákkal diagnosztizált férfiak közül sokan a műtéti beavatkozás vagy sugárkezelés mellékhatásaitól szenvednek, miközben maga a tumor talán nem ölte volna meg őket.
   
Folyamatban van egy nagy nemzetközi tanulmány annak megállapítására, hogy a rendszeres ellenőrzés vagy a radikális beavatkozás javasolható-e inkább a korai stádiumban felismert prosztatarák esetében, ám e vizsgálat eredményére még éveket kell várni.
   
A rotterdami Erasmus Orvosi Központban kis létszámú vizsgálatot folytattak le prosztatarákjuk korai stádiumában lévő férfiakkal, akik elutasították a műtéti beavatkozást. A Cancer című szakfolyóiratban közzétett eredmény szerint a rendszeres kontrollt választó férfiak nem aggódtak jobban állapotuk miatt, mint az operáció mellett döntők. 
   
A kiküldött 150 kérdőívet 129 férfi juttatta vissza, 80 százalékuk lényegében ugyanúgy érezte magát, mint azok, akik vállalták a műtétet.