Gyakorlati útmutató világjárvány esetére
Munkahelyünkön vagyunk kitéve a legnagyobb veszélynek - a H1N1 vírus regisztráltjai közül többen ebben a közösségben betegedtek meg. A WHO által világjárványnak minősített vírus a recesszió idején még a gazdasági megingásnál is komolyabb helyezetet teremthet, ha a szervezetek vezetése felkészületlen és cselekvésképtelen.
A DGS Global Research tanácsadó cég friss kutatása a cégek járvánnyal kapcsolatos akcióterveire koncentrál, és azt vizsgálja, hogy a munkáltatók milyen hatékony eszközök bevetését tervezik, illetve hogyan próbálják biztosítani működőképességüket.
Az európai uniós tagországok egészségügyi minisztereinek találkozóján megállapították, egyes országokban rendkívüli méretekben nő a vírussal fertőzőtt betegek száma. Bár az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) szerint várhatóan nem lesz agresszívebb a vírus, de őszre akár a lakosság ötöde is megbetegedhet. Ebben a veszélyhelyzetben szükség van a kidolgozott stratégiára, ezért is készült el még májusban - a DGS Global Research által - egy figyelemfelhívó kétnapos felmérés. Ezt kiegészítve indult a Pandémia = Világjárvány! Válság a válságban? című vizsgálat, amely a cégvezetés gyakorlatát próbálja feltárni járvány esetében - közölte Dara Péter ügyvezető igazgató.
A most folyó kutatásba a tanácsadócég honlapján lehet bekapcsolódni, és ugyancsak itt érhető el a májusi vizsgálatuk összefoglalója is. A kutatás zárásaként a résztvevők megkapják majd a teljes tanulmányt, amelyből számukra is világossá válhat, hogy felkészületlenül adott esetben nem lesz biztosítható működésük, és még a minőségromlással is számolniuk kell.