Az arab ország idegenforgalmi minisztériumának egyik illetékese elmondta: az öt brit...
Az arab ország idegenforgalmi minisztériumának egyik illetékese elmondta: az öt brit, két amerikai és egy kanadai utazóból álló csoport március 8-án érkezett Irakba, majd bejárta a civilizáció bölcsőjének számító országrészeket.
A csoport körútját az Iraki Nemzeti Múzeum meglátogatásával fejezi be. A múzeumot, amelyet a háború elején kifosztottak, a múlt hónapban nyitották meg újra. Az idegenforgalmi tárca szóvivője reményét fejezte ki, hogy a csoport tagjai hazatérésük után az iraki közállapotokat is kedvező színben tüntetik fel.
MTI