2008. február. 15. 13:33 MTI Utolsó frissítés: 2008. február. 15. 13:35 Plázs

Milyen rákfajtákra hajlamosít a túlsúly?

Az elhízás, sőt a túlsúly is növeli vagy tucatnyi ráktípus kialakulásának kockázatát - állítja egy pénteken megjelent közlemény.

Az orvosok már régóta feltételezik, hogy bizonyos típusú rákbetegségek, például a vastagbél- és a mellrák kockázatát növelik a felszedett kilók. Ám a Lancet című brit orvosi folyóiratban most megjelent tanulmány ennél jóval több ráktípust hoz összefüggésbe a túlsúllyal.
   
A brit kutatók kapcsolatot találtak egyebek mellett a nyelőcső, a pajzsmirigy, a vese, a méh, az epehólyag rákja és az elhízás között, bár az nem bizonyított, hogy önmagában a kövérség tumort okozna.
   
"Az ok-okozati kapcsolat feltárásához még több dolgot ellenőriznünk kell" - közölte Andrew Renehan, a tanulmány szerzője, aki a Manchasteri Egyetem rákbetegségekkel foglalkozó iskolájának oktatója. Tanulmányukban a kutatók 141 korábbi vizsgálat adatait gyűjtötték egybe és elemezték. A kutatás összesen 280 ezer rákos esetet tekintett át Észak-Amerika, Európa, Ausztrália és Ázsia területéről.
   
A normál súlyú és a túlsúlyos emberek egészségét kilenctől tizenöt éven keresztül követték nyomon a testtömegindexüket is meghatározva. Ezt a BMI-ként rövidített értéket úgy kapjuk meg, ha a testsúlyt elosztjuk a méterben kifejezett magasság négyzetével.
   
Férfiaknál az átlagosan 15 kilogramm súlyfelesleg 52 százalékkal növelte a nyelőcsőrák, 33 százalékkal a pajzsmirigyrák, 24-24 százalékkal a vastagbél- és a veserák kialakulásának kockázatát. Nőknél az átlagosan 13 kilogramm túlsúly 60 százalékkal emelte meg a méh- és az epehólyagrák, 51 százalékkal a nyelőcső- és 34 százalékkal a vesetumor kockázatát a tanulmány szerint.
   
Gyengébb összefüggést találtak a csont- és vérrendszer rosszindulatú elváltozásai és az elhízás között férfiak és nők közt egyaránt. Az ázsiai populációnál határozottabb kapcsolatra derült fény a magasabb BMI érték és a mellrák között.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.