2006. november. 19. 10:31 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 19. 10:33 Plázs

A cukros italok fokozzák a hasnyálmirigyrák kockázatát

Az édességek fokozzák a hasnyálmirigyrák kockázatát – állapította csaknem egy évtizedes kutatása alapján a svéd Karolinska Intézet, s ezzel első ízben talált összefüggést az édes élelmiszerek és a ritka, de nagyon súlyos betegség között.

Azoknál, akik naponta legalább két, édesített gyümölcslé-koncentrátumból nyert italt fogyasztottak, 90 százalékkal magasabb volt a hasnyálmirigy rosszindulatú daganatának kockázata, mint azoknál, akik nem ittak ilyesmit. Akik naponta legkevesebb öt alkalommal cukor hozzáadásával fogyasztottak ételeket vagy italokat (például kávét), azoknál 70 százalékkal nagyobb esélyük volt e betegség kialakulására, mint a cukortól tartózkodóknak.

Az 1997-ben kezdődött program során a kutatók 80 ezer férfi és nő táplálkozási szokásait tanulmányozták rendszeresen. Az American Journal of Clinical Nutrition című szaklap közlése szerint 2005 júniusáig a megfigyeltek közül 131 személynél alakult ki daganat a hasnyálmirigyen.

A tudósok abban gyanítják a jelenség okát, hogy a vizsgált szerv a fokozott glukóz-anyagcsere nyomán nagyobb mértékben termel inzulint, és talán ez segíti elő a betegség kialakulását.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.