Görbiczék az elődöntőben: szenzációs játékkal legyőztük Romániát
Szenzációs, fegyelmezett és kreatív játékkal a magyar női kézilabda-válogatott két nagyobb vereség után 34-30-ra legyőzte a román válogatottat az olimpia negyeddöntőjében. A magyar csapat végig vezetett, és megérdemelten jutott az elődöntőbe.
Tomori Zsuzsanna (középen) a román darálóban © MTI - Honéczy Barnabás |
A lendületet ez csak kicsit akasztotta meg, Pálinger Katalin pedig megint szenzációsan védett. Hajdu János korábban úgy nyilatkozott, hogy a csapat felkészült arra a helyzetre is, ha az ellenfél Görbiczet semlegesíti – vagy inkább megpróbálja semlegesíteni. A magyar játékmester kicsit valóban kevesebbet jutott szóhoz, aminek végül az lett az eredménye, hogy felzárkóztak a románok. (9-9)
Leginkább az volt feltűnő, hogy jobb oldalon rendre szabadon hagytuk Ramona Maiert, aki mindannyiszor élt is a lehetőséggel, és csökkentette csapata hátrányát. A 23. percben Tóth Tímea ismét megtalálta klasszisát, és egy átlövésgóllal kétgólosra növelte az előnyünket – mindezt emberhátrányban (14-12), a román támadás pedig egy Pálinger-bravúrral végződött.
A két csapat fej-fej mellett haladt, a forgatókönyv az volt, hogy egy-két góllal elhúz a magyar csapat, az ellenfél ezután visszajön rá. Az egyik gárda hibáit a másikéi követték. A román együttes egyik sztárját, Carmen Amarei Lungut ugyanakkor többé-kevésbé sikerült megfogni, védekezésnél nagyon figyeltünk rá. Nálunk sajnos rendre két perces kiállítások követték egymást, ami többé-kevésbé jogos is volt, hiszen kénytelenek voltunk keményen védekezni.
Az első félidő 16-14-es megérdemelt magyar vezetéssel zárult, kreatív és lendületes magyar játék jellemezte ezt a félórát. A második játékrész hasonlóan kezdődött az elsőhöz, Pálinger ismét elvette a románok kedvét a kapura lövéstől, mert az első percekben szinte mindent megfogott, közben pedig szép lassan hatgólosra növeltük az előnyünket. (22-16) A több mint tíz éve válogatott kapus, Luminita Dinu vele szemben nem védett jól, a magas-félmagas lövésekkel nem tudott mit kezdeni.
Az Olimpiai Sportközpont egyre jobban zengett a magyar szurkolók biztatásaitól, ami fel is dobta a lányokat. Görbicz teljesítménye ugyan mintha kicsit visszaesett volna, és a félidő felénél a románok kezdtek újra felzárkózni. (24-21) Tóth Tímea újra pályára lépett, és a támadásokat erősítette. Olyannyira, hogy rögtön két góllal kezdett, Pálinger pedig közben kivédte Cristina Neagu hetesét. (27-21) Ezt a kis hullámvölgyet túléltük; megjegyzendő, Hajdu János remekül kért időt, ezzel is megtörve a fel-feltámadó román lendületet.
Az utolsó tíz perc elején újra visszaesett a védőjátékunk, a románok fel is jöttek hat gólra, de Vérten Orsolyát és Tóth Tímeát - mint a meccsen már sokszor - most sem tudta tartani az ellenfél, Pálinger pedig szokás szerint ziccert fogott, így tetemes előnnyel - és kettős emberhátrányban - kezdhettük az utolsó hét percet. Taktikusan járattuk körbe a labdát, de nem tudtuk megakadályozni, hogy négygólosra apadjon az előny. (32-28) Görbicz Anita lelkileg fontos pillanatban lőtt újra gólt, amire ugyan válaszolt Neagu, de mindössze fél perc volt hátra.
Ekkor már a románok sem hajtottak, fordítani nem lehetett, a magyar női kézilabda-válogatott pedig nagyszerű játékkal elődöntőbe jutott. A végeredmény 34-30.
2088-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING |
KÉZILABDA, NŐK, NEGYEDDÖNTŐ MAGYARORSZÁG – ROMÁNIA 34-30 (16-14) Peking, Olimpiai Sportközpont, 2000 néző, V.: Ludovik, Vakula (ukránok) Gólszerzők: Kovacsicz 7, Ferling 6, Vérten 6, Tóth 5, Görbicz 4/1, Szamoránsky 3, Szűcs 2, Tomori 1, ill. Maier 11, Neagu 6, Amariei 3, Olteanu 3, Elisei 3, Meirosu 2, Bradeanu 1, Stanca 1. Hétméteresek: 1/1, ill. 5/4 Kétperces büntetések: 7, ill. 2 |