2008. augusztus. 18. 09:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 18. 09:20 Olimpia

Kiss Gergely szerint ebből tánc is lehet!

Kemény Dénes morcos lett. Azt mondja Kanada ellen egy félidőn keresztül ásítozott a csapat, s mivel ő felébredt, riadót fújt. Bejött. Kis Gergő pontosan tudta, hogy nem lesz egyszerű dolguk. És nem az ellenfél miatt.


Kiss Gergely (jobbra)
© MTI
Kiss Gergely: Köszönjük szépen jól vagyunk, attól eltekintve, hogy ez a találkozó nem a medencében, hanem a fejünkben volt nehéz. Egy erős ellenfél ellen felkészülni az olimpián szinte alap, de egy gyengébbnek tartott ellenfél ellen vízbe menni, amikor szinte kizárt, hogy kikapunk, sokkal nehezebb felkészülni. Pedig tudjuk, hogy nyerni kell, mert fontos nekünk, fontos az otthoniaknak és a helyszínen ezt a csodálatos hangulatot produkáló szurkolóknak.

hvg.hu: Nem kezdtetek jól.

Kiss Gergely: Pont emiatt, de szerencsére hamar belerázódtunk, jobban koncentráltunk, a taktikai elemek is jobbak lettek. A három kapott gól azt jelzi, hogy figyeltünk a védekezésre, belőttünk helyzeteket, bár több is lehetett volna.

hvg.hu: Egy 12-3-as győzelmet nem kell megmagyarázni.

Kiss Gergely: Így van, főleg nem a csoportelsőséget.

hvg.hu: Ilyenkor lehet gyakorolni?

Kiss Gergely: Lehet és kell is, viszont ez nem mehet soha az eredményesség rovására. Kipróbáltunk néhány dolgot, amit edzésen nem lehet csak éles helyzetben, maradt még egy-két dolog a tarsolyunkban, de ezekről most nem beszélnék.

hvg.hu: Ezek szerint meg fogtok lepni.

Kiss Gergely: Remélem az ellenfelet is sikerül. Fontos, hogy támadásban és védekezésben 6-6-os felállásban jól szervezettek legyünk, mert azokból lehet emberelőnyre szert tenni.

hvg.hu: Zászlóaláírásba kezdtetek.

Kiss Gergely: Bedobtak a szurkolók hozzánk egy gyöngyösi zászlót, persze, hogy aláírtuk. Mindig elérzékenyülök, amikor meglátom, hogy szinte valamennyi megyeszékhely képviselteti magát. Ez azt jelenti, hogy az emberek éheznek a sikerre, mi meg szeretnénk szolgáltatni nekik ezt az örömöt,és megköszönni, hogy eljöttek értünk szorítani ilyen messzire.

hvg.hu: Három nap pihenő. Pihenő?

Kiss Gergely: Egy nap pihenő, két nap munka. Kell már az a szünnap, mert amióta megérkeztünk nem volt ebben részünk. Tíz nap után ránk is fér egy kis lazítás.

hvg.hu: Ismét hallottuk a meccs végén a csárdást. Pár nap múlva tánc is lesz belőle?

Kiss Gergely: Nem ígérek semmit, de bármi bekövetkezhet. Amit Sydneyben és Athénban éreztünk a győzelem után, azt nem lehet sem elmesélni, sem leírni. Azon dolgozunk, hogy a fiatalok is átéljék ezt az érzést.


Kolozsi Ildikó / Peking