2008. augusztus. 18. 12:55 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 18. 12:44 Olimpia

Eddigi kajak-kenu mérleg: négy döntős egység

Hétfőn megkezdték szereplésüket a pekingi olimpián a síkvízi kajak-kenusok: az első napon bemutatkozott hat magyar egység közül négy egyből a pénteki döntőbe, kettő pedig a szerdai középfutamba jutott.


Finálés a női kajak négyes is
© MTI - Földi Imre
A férfiak 1000 m-en szálltak vízre: a kenu egyesek között versenyző Vajda Attila, valamint a hozzá hasonlóan aranyéremért érkezett Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakos duó győzelemmel, a Sík Márton, Beé István, Vereckei Ákos, Bozsik Gábor kajakos kvartett pedig egy második hellyel zárta az előfutamos napot, így mindhárom egység megspórolta magának a középfutamot, azaz egyből a legjobb kilenc közé került. 

Benkő Zoltánnak (K-1) reálisan nem volt esélye az első hely, s az ezzel járó egyenes ági döntőbejutás kiharcolására, második lett, így ő szerdán javíthat, csakúgy, mint a Kozmann György, Kiss Tamás kenukettes, amely negyedikként zárt. Kozmann eredetileg Kolonics Györggyel indult volna a játékokon, kettősük mindkét távon dobogóesélyesnek számított, a legendás, kétszeres ötkarikás bajnok társ azonban július 15-én, edzés közben elhunyt. 

Az 500 m-en versenyző nők számára a négyesek küzdelmével kezdődött meg az olimpia, s az előfutam nem okozott gondot a végső győzelemre törő Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa összetételű magyar egységnek, amely magabiztosan utasította maga mögé ellenfeleit, így már készülhet a fináléra. A másik futamot a nagy rivális németek nyerték. A legendás Birgit Fischer unokahúga, Fanny Fischer által sztrókolt hajó 1:33.912, a magyar pedig 1:34.321 perc alatt teljesítette a távot.

További olimpiai híreink