2008. augusztus. 18. 14:00 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 18. 14:01 Olimpia

Szervezett doppingolás a görögöknél?

Szervezett doppingolást gyanít a Görög Olimpiai Bizottság elnöke amögött, hogy az utóbbi időben a versenyzőiknél elvégzett vizsgálatok közül nagyon sok pozitív eredménnyel végződött, és a kimutatott tiltott szerek jórészt azonosak.

"Tizenöt sportoló akadt fenn, mind ugyanazzal a szerrel, ami nagyon furcsa, és arra enged következetni, hogy összehangolt akció áll mögötte. Vagyis szervezett bűnözésről van szó, mert úgy tűnik, sok pénz van ebben, nagy profit" - jelentette ki Minosz Kiriaku egy hétfői interjújában a pekingi olimpián.

A tizenöt szóban forgó sportoló közül tizenegy súlyemelő, három futó és egy úszó. Mindegyikük szervezetében a metiltrienolon nevű tiltott szteroidot találták meg.

A bizottsági elnök nem beszélt arról, hogy szerinte ki áll az állítólagos szervezett doppingolás mögött, de leszögezte, az államnak fel kell számolnia ezt a jelenséget. "Nem vagyok sem rendőr, sem nyomozó, sem bíró, de szerintem eljött az ideje annak, hogy az állam cselekedjen, és találjon megoldást a problémára" - tette hozzá.