Napi merítés hvg.hu 2011. február. 22. 09:30

Kötelező lesz az angol Szlovákiában szeptembertől

Kötelező lesz szeptembertől az angol nyelv tanítása Szlovákiában - döntött a pozsonyi parlament februárban - noha a döntéshozók egyelőre nem tudtak megállapodni, hogy melyik évfolyamtól - olvasható a Slovensko, do toho! blogon.

Az idén március elsejétől hatályba lépő új szlovák közoktatási törvény szerint, az érettségi nem lesz kötelező angolból. A parlamenti döntés után Németország, Franciaország, Ausztria nagykövetei tiltakozásukat fejezték ki a szlovák kormánynál. Szlovákiában egyesek civilizációs változásról beszélnek, másoknak pedig az orosz nyelv kötelező oktatása ugrik be.

A törvényalkotók nem azonosultak azzal a nézettel, hogy a kötelező angol bevezetése rossz lépés lenne, és a diák saját maga, szabadon válasszon magának idegen nyelvet. Eugen Jurcyza, szlovák oktatási miniszter az angol nyelv kötelező tanítása mellett érvelve azt emelte ki, hogy az EU-tagországok, több mint felében már kötelezően oktatják, így Németországban is. Magda Vášáryová (SDKÚ) képviselő civilizációs változásról beszélt, az angol nyelv kötelezővé tétele kapcsán, amely szerinte egyébként is későn következett be. A képviselőasszony nem csodálkozott a német nyelvű országok nagyköveteinek tiltakozásán sem, de szerinte eljött az idő, hogy a német nyelv vezető szerepe megszűnjön a térségben - írja a bejegyzés szerzője. A teljes bejegyzést elolvashatja a Slovensko, do toho! blogon.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.