2011. február. 16. 18:10 HVG Utolsó frissítés: 2011. február. 16. 17:45 Világ

Állampolgársági vita: figyelmeztető jel Bugár pártjának

Kormányválságig fajult a szlovák koalíciós ellentét a magyar kettős állampolgársági törvénnyel kapcsolatban.

A tavaly nyáron kormányra került négy szlovákiai párt ugyanis a Bugár Béla vezette Most-Híd kívánságára a kormányprogramba foglalta annak a törvénynek a megváltoztatását, amely a szlovák állampolgárság megfosztásával fenyegeti azt, aki egy másik állampolgárságot is megszerez. A magyarfóbia viszont nemcsak a korábbi miniszterelnök, Robert Fico által vezetett ellenzék politikájának alapja, hanem átszövi valamennyi szlovák pártot.

Figyelmeztető jel a kormányválság ugyanakkor Bugár pártjának is, hiszen azzal kampányolt, hogy ők meghaladják az etnikai vitákat, „a szlovák–magyar együttműködés pártjaként” nem védőernyő kívánnak lenni a magyar kisebbség felett, hanem a mindennapi életet szeretnék megkönnyíteni a kisebbségi állampolgároknak is. Mivel a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem került be a parlamentbe, Bugárékra várt annak a két törvény módosításának az elérése, amelyek a leginkább sértették a szlovákiai magyar közösség érdekeit. Szerették vagy nem, óhatatlanul is kisebbségi érdekvédő szerepbe szorultak, és most az is benne van a levegőben, hogy a kormánykoalíció a magyar kisebbség miatt borulhat.

Ennek lehetséges okairól a csütörtöki HVG-ben olvashatnak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.