A parlamenti választási rendszerhez képest – ami vegyes, bár kétségtelenül erős aránytalanságokra is képes szisztéma – a magyar önkormányzati eljárás 1994 óta alapvetően többségi, a győztes mindent visz elven működik. Vannak ugyan a rendszerben arányos elemek (a megyei közgyűlések és a fővárosi közgyűlés választása), de az összes polgármestert, továbbá az önkormányzati képviselők többségét egyfordulós, relatív többségi eljárás alapján választjuk meg. Ezt az eleve aránytalan rendszert a 2010-es módosítások tovább élesítették: az önkormányzati helyek csökkentését ugyanis a kormánypárti többség úgy látta jónak megoldani, hogy a képviselőtestületekben az egyéni és a kompenzációs mandátumok arányát az előbbi javára változtatta meg. Ehhez járult hozzá a kerülethatárok kreatív módosítása, a jelölési feltételek szigorítása és az ajánlószelvények gyűjtésére rendelkezésre álló idő csökkentése – ezek sokak szerint mind abba az irányba mutatnak, hogy a Fidesz-KDNP akár 40-45 százalékos országos támogatottság mellett – azaz a parlamenti választáson elért eredményénél közel tíz százalékponttal gyengébb szereplése esetén is – szinte az egész országban egyeduralkodóvá válhat – írja a politológus. A teljes elemzést elolvashatja Török Gábor blogján.