2009. december. 22. 09:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 22. 10:28 Napi merítés

Menekülttábor épülhet Szombathelytől 30 kilométerre

A Vas Népe hírportál úgy tudja, háromszáz fős menekülttábort építene az osztrák kormány a Szentpéterfa szomszédságában fekvő Monyorókerékben.

Ausztria harmadik (a híres traiskirchenihez hasonló) befogadó-menekültállomása épülhet Monyorókeréken (Eberau), derült ki a hétvégén, amikor a helyi önkormányzat bemutatta a terveket az ezerfős település és a környékbeli falvak lakóinak - olvasható a hírportálon. A Kurier internetes verziójának beszámolója alapján alaposan meghökkentek a burgenlandi polgárok, mivel a 300 fős tábort túl nagynak ítélték, és nem igazán örültek annak, hogy különböző nemzetek polgárai kerülnek az állomásra addig, amíg a hatóságok döntenek további sorsukról - írja a Vas Népe. Bár a helybeliek mit sem sejtettek az egészből, az előkészületek már hónapok óta zajlottak. A hírportál szerint a kormány döntése alapján júniusban hirdették meg a burgenlandi, stájer és karintiai települések számára a lehetőséget - végül tíz jelentkező közül választotta ki a minisztérium Eberaut. A beszámolóból kiderül, hogy a minisztériumnak jó oka volt a titkolózásra, Bécsben attól tartottak ugyanis, hogy idő előtt politikai kérdés lesz az ügyből, továbbá a helyiek ellenállása miatt meghiúsul az egész - írja a VN-online.hu. Ha kíváncsi a cikk teljes tartalmára, kattintson!
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.