2005. július. 28. 08:15 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 28. 08:30 Média

Pap a Big Brotherben

Egy olasz katolikus pap - még a parókiáját, vagyis állását is veszélyeztetve - benevezett az olasz tévé Nagy Testvér showjába.

Marino Ruggero atya reméli, hogy a következő tévés válogatáson bekerül a műsorba, s mint mondja, készen áll a feladatra. Más, magas rangú egyházi személyiségek viszont tiltakoznak a plébános tervezett tv-szereplése ellen, mert szerintük a Big Brother "erkölcstelen" műsor.

Marino atyára már amúgy is neheztelnek, mivel Jézus születésének processzusát élő előadásban rendezte meg és Mária szerepét egy egyedülálló anyára osztotta.

A Padova melletti észak-olasz városka, Teolo templomjáró hívei teljes mellszélességgel kiállnak papjuk mellett, beleértve a Big Brother showban való esetleges szereplését is - írta a La Reppublica című olasz napilap.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?