Vidnyánszky Attila Cserhalmi Györgyhöz írt nyílt levelét közli az Origo, amelyben a Nemzeti Színház igazgatója és a NER által leuralt SZFE kuratóriumi elnöke azon érzéseinek ad hangot, amelyeket az Index beszámolója keltett benne – a kérdéses beszámolóban a portál Cserhalmi György frissen megjelent, Csáki Judittal közös beszélgetős könyvét ismertette.

Vidnyánszky a régi szép idők felelevenítésével kezdi, amikor a két kolléga – ő és Cserhalmi – a Debrecenből Budapestre tartó útjaik során hosszú beszélgetéseket folytattak egymással.

Majd rátér arra, hogy szerinte Cserhalmi gyűlöli őt. “Az elmúlt időszakban többször nyilatkoztál rólam meglehetősen rosszindulatúan (és tényszerűen, tendenciózusan hamisan)” – állítja a NER egyik legfontosabb színházi embere.

Vidnyánszky az Index könyves beszámolója után látta elérkezettnek az időt, hogy nyílt levélben szólítsa meg Cserhalmit.

Most viszont úgy döntöttem, hogy nyilvánosan reagálok az új könyvedről készült Index-beszámolóra, mert az itt kiragadott szemelvények mind hamisak, vagy csak részben igazak

– jelenti ki az Origón megjelent szövegben

Ezt követően sorra is veszi ezeket:

“Az egyik évadzáróról azt írod, hogy Vidnyánszky „Ordítva bizonygatta, hogy márpedig akármit mondanak, ez a színház a legjobb Magyarországon, sőt a nemzetközi élvonalban van. És azok, akik elhagytak minket, azok árulók, és azoknak a szekértolói, akik már a régi Nemzetit is felrobbantották.” Valóban expresszív (színházi?) ember vagyok, és a társulati üléseken nyíltan szoktam fogalmazni, de arra, hogy ordítok vagy árulózók, nemcsak én nem emlékszem, hanem a kollégáim sem…” – írja a Nemzeti igazgatója.

És ír mást is: “Rólam írod-mondod (?): „Az utolsó tíz-tizenöt év, az nagyon betett neki. Pár évvel ezelőtt azt mondta, amikor én még ott tanítgattam a gyerekeket, hogy az a legszarabb az igazgatásban, hogy meg kell tanulni hazudni. Hát sikerült.” Ha megengedő vagyok, akkor rosszul emlékszel. Sosem mondtam ilyet. De az való igaz, hogy intézményvezetőként az embernek diplomatikusnak kell lenni, meg tanulnia úgy kommunikálni, hogy a vezetői nyilatkozat – egy-egy előadás vagy kolléga teljesítménye kapcsán – ne rombolja az alkotói közösséget. Ezt szerintem a mindig szabályosan és helyesen, rendkívül etikusan eljáró Mácsai Pál is meg tudja erősíteni. Szórakoztató őt látni melletted ebben az erkölcsi pozícióban azután, hogy – kivételes demokratikus hajlamának köszönhetően – két évvel az igazgatói mandátuma lejárta előtt kinevezte a saját utódját.”

Végül kijelenti, hogy magát a könyvet nem fogja elolvasni:

Tudom, téged bizonyára nem érdekel, hogy nem fogom elolvasni a könyvedet, de a döntésem oka talán elgondolkodtat: hogyan olvashatnám úgy, hogy közben nem tudom eldönteni, hogy a másokról írt állításaid mennyire felelnek meg a valóságnak.

Sorait Vidnyánszky Attila így zárja:

Ahogyan már SMS-ekben is kifejtettem neked korábban, őszintén sajnállak, borzasztó lehet ilyen léleknyomorító igazodási kényszerek mentén leélni egy egész életet. Hol van már a szakmát évtizedekig uraló elitről, az írástudók árulásáról, a magyar kritikusokról, a Nemzeti meghurcolásáról, a rendszerváltásról, a régi SZFE gerincet meghajlító szellemiségéről szenvedélyesen beszélő Cserhalmi Gyuri? Ezt sajnálom a legjobban.