Ókori történet elevenedik meg a Millenáris indusztriális környezetében, a nézők bevonásával.
Európa legnagyobb immerzív produkcióját hozza létre Budapesten a Recirquel. A cirque-danse társulat a Millenáris B épületében, hatezer négyzetméteren, két szinten alkotja meg a minden érzékszervre ható előadást, amelynek alaptémáját Vergilius római szerző Aeneise, Dido és Aeneas tragikus szerelmi története adja – mondta el a produkciót beharangozó sajtótájékoztatón Vági Bence. A társulat alapítója, művészeti vezetője arról is beszélt, hogy a Walk My World nem csak új műfajt hoz el Magyarországra, de új korszakot hoz a Recirquel életében is: a Millenáris Nagycsarnokába rezidensként költöznek be, az előadást heti öt alkalommal játsszák majd.
A Walk My World öt éve tartó munka gyümölcse lesz. Az előadás a Recirqueltől megszokott módon a cirkusz és a tánc elemeit vegyíti a filmdíszletszerű, a Millenáris indusztriális stílusához igazodó térben, amelyet a nézők maguk fedeznek fel: a trójai csatatértől a labirintuson át a karthágói piactért is bejárhatják, a díszletek között 23 szereplő (Dido, Aeneas és az ókori görög-római mitológia figuráinak) produkcióját nézhetik meg. A történet felfejtése a néző kezében van, így mindenki számára egyedi az előadás – hangzott el.
Ehhez számtalan módon igazodnak majd: a nézők például kisebb csoportokban, több irányból lépnek be az előadótérbe, kötött szabályai vannak annak is, mit tehetnek és mit nem. A mobil például tiltott, de a díszletekben maguk is kutakodhatnak. A 2,5-3 órás produkció egyetlen közös eleme a finálé, előtte azonban szabadon lehet bolyongani a díszletek között.
A szereplők kiválogatása most kezdődik el, miközben zajlik a díszletek tervezése. Maga az építkezés márciusban kezdődik, a produkciót pedig 2025 novemberében mutatják be.
Az elmúlt években egyre népszerűbb immerzív színház előtt komoly jövő áll, a Recirquel produkciója azonban egyedülálló, hiszen újcirkuszi előadást még nem alkottak meg ilyen módon – emelte ki Vági Bence. Hozzátette: nem titkolt céljuk az is, hogy a produkciót turisztikai attrakcióvá tegyék, amit erősít, hogy hasonló léptékű immerzív előadást eddig a világ kevés táján, például New Yorkban, Londonban vagy Sanghajban mutattak be. Vági azt is kiemelte: mivel a produkció az újcirkusz és a modern tánc nyelvén kel életre, bárki számára élvezhető és átélhető lesz, kulturális és nyelvi háttértől függetlenül.
A Recirquel legutóbbi bemutatójáról ebben a cikkben írtunk: