A zenekarrá alakult A Bence kalandjai egy egész albumot ír a költő verseiből, a most megjelenő Képeslap az első a sorban és egyben az első videó, amelyben a zenekar szerepel.
A Bence kalandjai Jobbágy Bence szólóprojektjeként indult, mostanra azonban zenekarrá, alkotóközösségé vált.
,,Az előző lemez egy nagyon magányos projekt volt. Úgy nézett ki, hogy teljesen egyedül megírtam, felvettem, megkevertem az anyagot, aztán koncertre elhívtam Günsberger Ákost, hogy élőben is meg tudjanak szólalni a dalokra jellemző gitárszólamok. Ez a módszer, bár élveztem, sokat kivett belőlem, úgyhogy elkezdtem agyalni, hogyan lehetne a következő lemez alkotófolyamata inkább közösségi élmény. Pont akkoriban néztük meg a feleségemmel a Beatles Get Back doku sorozatot, és arról jutott eszembe, hogy régebben mi is így dolgoztunk, mint ők: megmutattuk a próbán az ötletet, és ott, helyben született a zene. Nem volt kérdés, hogy ehhez akarok visszatérni, ezért az otthoni pepecselés és demózás helyett levittem a dalötleteket a próbákra, és együtt fejeztünk be őket” – mesélte Jobbágy Bence.
A zenekart mellette Bartek-Rozsnyói Judit (hegedű, brácsa), Takács Noémi (ének), Günsberger Ákos (gitár) és Szeifert Bálint (nagybőgő) alkotja, ebben a felállásban rögzítették új dalaikat is.
A live session felvételek első darabja a most megjelent Képeslap, amely Krusovszky Dénes versének megzenésítése.
A Bence kalandjai teljes készülő lemeze a költő műveire épül majd. ,,Szerintem Krusovszky Dénes az egyik legizgalmasabb szerző a kortárs magyar irodalmi palettán. Már az előző lemezen (1bor1vers) is szerepel egy verse (Éjszaka sétálni), ami a kedvenceim közé tartozik” – mondja Bence.
,,Elolvastam a regényeit, aztán az Áttetsző viszonyokat, és valami elkezdett motoszkálni a fejemben, míg végül egyszer csak a vonaton üldögélve megszólalt az első dal, aztán rögtön a következő. Azt hiszem, ezen a ponton már a kocka el volt vetve, elkezdtem tudatosan keresni a ’dalszövegeket’ a kötetben, míg össze nem állt a lemez.”
A Bence kalandjai Budapesten legközelebb október 30-án, a Manyiban koncertezik, a belépés ingyenes.