Az olasz film nagyasszonya Sofia Costanza Brigida Villani Scicolone néven, törvénytelen gyerekként született Rómában, és Nápoly szegénynegyedében nőtt fel. Ötéves volt, amikor kitört a második világháború, de azoknak az időknek az emlékét, a bombázást, a leomló házakat, az éhezést sosem felejtette el. „Még mindig úgy gondolok rá, mintha tegnap lett volna. Nagyon, nagyon is élénken él bennem. Borzalmas” – idézte fel sok évtizeddel később. A fenti fotó a Házasság olasz módra című filmjéből van, amiért Oscar-jelölést is kapott 1964-ben.

Tizenöt évesen egy szépségversenyen nyert vonatjeggyel utazott Rómába. A Cinecittában a Quo Vadis? című amerikai szuperprodukcióban előbb csak statisztált, majd a főszereplő Deborah Kerr rabszolganőjének „léptették elő”. Dolgozott modellként, szépségversenyeken indult, egy ilyen vetélkedésen figyelt fel rá a nála huszonnégy évvel idősebb Carlo Ponti producer, aki kijárt neki egy próbafelvételt. Alig tizenkilenc évesen, immár Sophia Lorenként az Aida filmváltozatában megkapta első főszerepét (helyette Renata Tebaldi énekelt). Művészneve, amelyen a világ megismerte, Marta Toren svéd színésznő nevéből származik. Ez a fotó már egy későbbi, 1966-os filmjéből, az Arabeszk jelenetéből származik.

Az Aida szerepét először Gina Lollobrigidának ajánlották fel (fotónkon az 1956-os Trapéz című filmben), de ő nemet mondott, mert nem akart egy operaénekesnő dublőze lenni. Ezzel megkezdődött kettejük rivalizálása, amit a sajtóban „kebelháborúként” emlegettek. Való igaz, ők voltak az olasz film két legnagyobb dívája. Lollobrigida egyszer a Corriera della Serának azt nyilatkozta, hogy ő ugyan senkiben nem lát riválist, mivel saját magát tartja „az első számú” filmsztárnak. „Csak magamnak köszönhetően értem el sikereket, anélkül, hogy bármilyen producer támogatott is volna ebben. Mindent egyedül csináltam”, fogalmazott, nem épp burkoltan célozva Loren és Ponti kapcsolatára. Akármilyen viszály is volt köztük, amikor Lollobrigida tavaly januárban 95 évesen elhunyt, Loren az első között búcsúzott el nyilvánosan is a színésznőtől, akinek a halála „mélyen megrendítette és elszomorította” őt.

Ők ketten sosem szerepeltek egy filmben, ellenben időnként egymást váltották a szerepekben. A Kenyér, szerelem… című vígjátéksorozatban Vittorio de Sica oldalán például eleinte Lollobrigida szerepelt, később már Sophia Loren, a Falcon Crest, nyolcvanas évekbeli sorozatban viszont Loren helyett a riválisa kapott szerepet. Loren itt A szókimondó asszonyság (1961) jelenetében látható.

Loren az 1954-es Nápoly aranyában mítoszt teremtett: provokáló járása, szoborszerű teste, robbanékony vérmérséklete meghódította a közönséget. Korának egyik szexszimbóluma volt, aki számos pályatársával ellentétben azt sem titkolta soha, hogy szeret jókat enni-inni. Olyannyira nem, hogy három szakácskönyvet is kiadott. Bizonyára sokan ismerik azt a neki tulajdonított mondást, miszerint: „Sokkal szívesebben eszem tésztát és iszom bort, mint hogy nullás legyen a méretem.” A Playboy magazin még közel a hetvenhez is megkereste, de az aktfotó-ajánlatot akkor is visszautasította, igent mondott viszont 2007-ben a Pirellinek, így ő lett a gumigyár híres naptárainak legidősebb szereplője. A neve áruvédjegy is, a Loren-szemüvegek világszerte ismertek.

Az Alberto Moravia regényéből 1960-ban készült Egy asszony meg a lánya című, saját hányatott gyermekkorát is idéző filmben alig huszonhét évesen játszotta el a háború embertelensége elől menekülő anyát. Rá egy évre, a filmtörténetben elsőként nem angol nyelvű alkotásban, elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. Ezzel ő volt az első nem angol anyanyelvű színésznő, aki a legjobb női alakításért kapott szobrocskát, egyben a legelső Oscar-díjas olasz színésznő. A gálára azonban nem ment el – az egyik elterjedt magyarázat szerint azért, mert annyira izgult –, így a díjat az angol Greer Garson vette át helyette. A hírrel Cary Grant hívta fel telefonon még aznap este. Másnap a RAI közszolgálati tévének adott interjút római otthonában. A huszonnyolc éves színésznő a lakás nappalijában ülve tökéletes sminkben, de háziköntösben nyilatkozott. Az akkor rögzített fekete-fehér filmkockákat az utóbbi ötven év alatt ritkán sugározták, mivel a RAI vezetői illetlennek tartották, hogy Loren Carlo Ponti lakásában volt úgy, hogy még nem voltak házasok, ráadásul a férfi is köntösben mutatkozott. Skandalum!

A siker nyomán megpróbálkozott Hollywood bevételével, de a sajtó érdeklődését inkább Cary Granttel folytatott futó viszonya keltette fel, holott olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Charlton Heston (El Cid), Richard Burton (Késői találkozás, Az utazás), Marlon Brando (A hongkongi grófnő), Clark Gable (Nápolyban kezdődött), Paul Newman (Lady L.), Anthony Perkins (Vágy a szilfák alatt, Kés a sebben), Gregory Peck (Arabeszk) vagy Peter O’Toole (La Mancha lovagja). Később az idős Jack Lemmonnal és Walter Matthauval is forgatott több komédiát, és az olasz színésznők közül máig ő szerepelt a legtöbb amerikai filmben. Második Oscar-díját 1990-ben életművéért kapta, és ezt át is vette az első elismeréssel ellentétben.

Leginkább élettel teli, temperamentumos és szókimondó olasz nőket formált meg. Hazájában Marcello Mastroiannival ők alkották az olasz film álompárját, több mint tízszer szerepeltek együtt. Ezek között volt a Tegnap, ma, holnap, a Házasság olasz módra, a Napraforgó, A pap felesége, az Egy különleges nap, a Véres föld. Utoljára 1994-ben, másfél évtized után játszottak együtt a Robert Altman rendezte, parádés szereposztású Divatdiktátorok című filmszatírában. Legnagyobb bánatára nem dolgozott együtt Fellinivel. A fotón az 1962-es Altona foglyai egyik képkockája, amely egy Sartre-színdarab adaptációjaként készült.

Loren egész életében Carlo Ponti párja volt. A producer már házas volt, amikor egymásba szerettek, és mivel Olaszországban akkor még nem ismerték el a válást, házasságát Mexikóban érvénytelenítette, és ott keltek egybe 1957-ben. Ponti Itáliában bigámistának minősült, ezért sokáig külföldön éltek. Két fiuk közül az egyik, Edoardo rendező lett, aki a kamera mögül többször is instruálta világhírű édesanyját, így A női lélek fájdalmai című lélektani drámában (2002), az Emberi hang című, Jean Cocteau-darabjából készült kisjátékfilmben (2014), valamint az Émile Ajar regényéből készült Előttem az élet című produkcióban (2020). Másik fia, Carlo zenész lett, és korábban magyar felesége volt Mészáros Andrea hegedűművész személyében, esküvőjüket 2004-ben tartották Budapesten.

Loren a két Oscar-díja mellett birtokosa többek között a César-, a brit BAFTA- és a tiszteletbeli Arany Medve-díjnak is. 2004-ben Grammy-díjat nyert a legjobb prózai gyermekalbum (Prokofjev: Péter és a farkas) kategóriában, öt különleges Golden Globe-díja mellett csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát. Az őt övező kultuszt jól jelzi, hogy már utcát is elneveztek róla Torontóban és Jesolóban, 2021-ben pedig megnyílt az első róla elnevezett étterem Firenzében. Tavaly genfi otthonában baleset érte, emiatt csípőműtéten esett át, de úgy tudni, hogy sikeresen felépült belőle. Reméljük, még sokáig velünk marad.