Kult hvg.hu 2024. július. 29. 10:26

Így énekelte fel Kiss Tibi és Tarján Zsófi az új Herendi-film betétdalát (videó)

Futni mentem címmel mutatják be novemberben a mozik Herendi Gábor új filmjét. Ahogy a rendezőtől megszoktuk, fontos szerepe lesz a filmben a zenének. A főcímdalt már fel is vették, ott voltunk a forgatáson.

Mert az élet szép című dal, ahogy a címe is sejteti, egy kifejezetten pozitív, életigenlő szerzeménye Hrutka Róbertnek. Az ő ötlete volt, hogy Kiss Tibi és Tarján Zsófi énekelje fel. Utóbbinak ez volt az első alkalom, hogy filmzenét készít, pedig – mint mondta – régen szeretett volna ilyen munkában részt venni.

Herendi Gábor azt mesélte, hogy a film egy nagy sikerű cseh alkotás remake-je (Divinyi Réka és Miklya Anna írta át), amelyhez hosszas casting után választották ki a szereplőket (többek között Udvaros Dorottyát, Lovas Rozit, Tenki Rékát és Trill Beatrixet). Szerénytelenül a rendező azt is hozzátette, hogy szerinte jobb lesz a magyar változat, mint az eredeti cseh.  

A Futni mentem november 21-én kerül mozikba. Abban egy anya (Udvaros Dorottya) útját követhetjük majd nyomon, aki próbálja a férjével közös bakancslistájuk utolsó pontját teljesíteni. Elhatározza, hogy lefutja férje hamvaival a maratont, ehhez a három lányukat (Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix) is benevezi, mivel váltásban egyszerűbb, és egy remek közös program is lehet. Ezzel viszont felborítja a lányok életét.

Így énekelte fel Kiss Tibi és Tarján Zsófi az új Herendi-film betétdalát

Futni mentem címmel mutatják be novemberben a mozik Herendi Gábor új filmjét. Ahogy a rendezőtől megszoktuk, fontos szerepe lesz a filmben a zenének. A főcímdalt már fel is vették, ott voltunk a forgatáson.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.