92 éves korában elhunyt a "német film és televízió nagyasszonya", Ruth Maria Kubitschek.
Svájci otthonában, rövid, de súlyos betegség után halt meg Ruth Maria Kubitschek színésznő – írja az ASB Zeitung. Kubitschek hosszú éveken át a német tévé- és filmprodukciók meghatározó alakja volt, a magyarországi közönség leginkább a Guldenburgok öröksége című sorozatból ismerheti, amelyben a sörgyár ravasz üzletasszonyát, Margot Balbecket alakította.
Kubitschek a mára megszűnt Csehszlovákiában született 1931. augusztus 2-án. A második világháború végén menekültek át családjával Németországba. Hallében és Weimarban színiiskolát végzett, Bertold Brecht Puntila úr és szolgája, Matti című darabjában debütált. Hamarosan a keletnémet televíziózás sztárjává vált, majd 1959-ben fiával az NSZK-ba költözött. Férje, az opera- és színházigazgató Götz Friedrich az NDK-ban maradt, de megengedték neki, hogy az ország nyugati felében is rendezhessen.
Kubitschek számtalan német mozgóképes produkcióban vett részt: a Guldenburgok örökségén kívül az Álomhotel című kalandfilmsorozatban, a Szerelem a Hohenstein-kastélyban tévésorozatban, vagy A szállodaorvos Caprin című tévéfilmben szerepelt.
2013-ban szerzett svájci állampolgárságot, azóta az alpesi országban, azon belül is Asconában élt.
Yvonne von Stempel, a színésznő szóvivője a német hírügynökségnek, a dpa-nak tolmácsolta Kubitschek utolsó szavait: “A föld gyönyörű otthont adott nekem ezen a világon. Mély hála érzésével költözöm most át a másvilágra. Hihettek nekem.”
A színésznő temetését szűk családi körben tartják majd.