Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
„Mi ugyanazokkal a traumákkal küzdöttünk meg, mint bárki más, csak nekünk van a kezünkben egy eszköz, a zene, amivel ki tudjuk magunkat fejezni” – magyarázza a zenekar frontembere a most megjelent Semmi című albumuk előzményeiről. Miért nem feltétlenül negatív fogalom a semmi? Hogy vágta ki a köztévé egy koncertfelvételből a kényes beszólásokat? Miért nehéz a szövegen változtatni? Interjú az Elefánt háromötödével, Szendrői Csabával, Tóth Andrással és Németh Szabolccsal.
Szerző: Balla István–Németh Róbert
hvg.hu: 2013 óta kétévente adtatok ki lemezeket, most viszont egy kicsit hosszabb időszak telt el a 2019-es, negyedik, El című album óta. A Semmin azonban van egy csomó olyan dal, amely korábbi Elefánt-számokra utal. Sőt, a lemez címe is a korábbi Minden ellentétpárja. Ilyenekre gondoltok, amikor korszaklezáró lemeznek nevezitek az ötödik Elefánt-albumot?
Szendrői Csaba: Igazából 2017-ben, a Minden című lemezünknél már tudtuk, hogy egyszer lesz Semmi címmel is lemezünk. A kettő között viszont azt éreztük, kell, hogy történjen még valami. Ez lett az El. A három lemez nagyjából egy univerzum, a szövegek szempontjából mindenképp.
hvg.hu: A zeneszerzőknek is rá kell találniuk valahogy a szövegekre. Ez hogy működik az Elefántban?
Tóth András: Sokszor a kettő párhuzamosan halad egymás mellett, nem is feltétlenül tud egymásról a zene és a szöveg. Jó esetben van egy pont időben és térben, amikor furcsa módon ez a kettő összeér. Kipróbálunk sok mindent, és ha tizedszerre sem működik, tizenegyedikre valahogy talán mégis. Ennek mindig kell esélyt adni. Ezért is tart sokáig, hogy megírjunk egy lemezt.
Sz. Cs.: Ellentétben a többi lemezünkkel, most lényegében a zene hamarabb volt meg, mint a dalszöveg. Összesen egy olyan dal volt, ami énektémaként indult. A Baly című dalhoz megvolt a „Neked meg mi a f*sz bajod van velem?”, erre jött a zene.
hvg.hu: Sokat változott az Elefánt az évtizedes működése alatt. A keringős, Quimby- és egyéb hatásokat mutató indulásból lett mára egy kvázi modern rock- vagy jó értelemben könnyűzene, egy nagyon eklektikus valami, amelyben van gitárpop, elektronika, sanzon és még sok minden.
Sz. Cs.: Én a múltkor azt találtam ki, hogy az Elefánt zsánere a kiszámíthatatlanság. Nem tudhatod, hogy egy dal után milyen lesz a következő. Igazából ez a koncepciónk is.
T. A.: Fontos szempont lett pár év után, hogy az, amit csinálunk, és tök mindegy, hogy épp az milyen műfaj, vagy mire való utalás, annak legyen kapcsolódása a mai korhoz, mindig a mostani időből utaljon egy előző dalra, lemezre, bármire.
Sz. Cs.: Egyébként azért nem ment könnyen, hogy Semmi legyen végül a lemez címe, győzködni kellett a srácokat, sokat beszélgettünk azon, hogy miről is fog szólni. Amikor elkezdtük kibontani a témát, kitaláltuk, hogy akkor legyenek különböző ellentétpárok a lemezen. A Van harag az a korábbi Nincs harag párja, a Bocs a Kösznek, a Baly a Minden rendbennek és persze a Semmi a Mindennek. Igazából minden dal egy korábbi komplementere. Ez nem mindenhol egyértelmű, nem akartuk túl szájba rágósra venni, de lehet még kutatni ilyen párokat. Másrészt a 11 dal a semmi 11 különböző vetületét fejtegeti. Van például az eltűnés semmije, az üresség semmije stb., a szövegekben legalábbis volt egy ilyen koncepció.
hvg.hu: Ha a Mindennél már tudtátok, hogy hamarosan lesz egy Semmi is, akkor miért kellett győzködni a zenekar tagjait?
Sz. Cs.: Az nem volt egyértelmű, hogy épp most akarjuk ezt megírni.
T. A.: Maga a gondolat tökre tetszett mindenkinek, de ez egy elég nehezen megfogalmazható téma.
Sz. Cs.: Van egy rendező, akivel sokat dolgozunk együtt, Pass Andi, akivel filozófiai meg irodalmi jellegű vitáink voltak a semmivel kapcsolatban. Például arról, hogy a semmi nem feltétlenül negatív. Van teremtő semmi, van az univerzum keletkezése előtti semmi stb.
hvg.hu: Az rendben van, hogy nem biztos, hogy a semmi negatív, de azért van néhány eléggé kibukott, kevésbé jókedvű dal a lemezen. Sőt, a Van harag kifejezetten dühös dal.
Sz. Cs.: Pláne, ha megnézi valaki a dalhoz készült klipet! Abban felcserélődnek a gyerek- és a felnőttszerepek, így mutatjuk be a családon belüli erőszak témáját. A gyerekek verik a felnőtteket. De a düh vagy a többi a lemezen megfogalmazott érzés nemcsak az én állapotomat mutatja, hanem egy kollektív állapotot, a zenekar állapotát. Szerintem sokat segített a kreatív alkotásban egyébként, hogy ez egy konceptlemez. Mindig is akartunk ilyet csinálni, de ez az első, amit meg is csináltunk. És azért nagyon sok szaron voltunk túl az elmúlt öt évben, volt mit feldolgozni. Nemcsak nekünk, hanem a világnak is. A különböző fajta gyászoktól az Orbán-rendszeren keresztül az ellenzéken át egészen a pandémiáig. És mi ugyanazokkal a traumákkal küzdöttünk meg, mint amivel bárki más, csak nekünk van a kezünkben egy eszköz, a zene, amivel ki tudjuk magunkat fejezni.
hvg.hu: Direkt politizálást nem nagyon lehet felfedezni a dalokban. Ez tudatos volt?
Sz. Cs.: Politizáltunk már eleget, orbánviktoroztunk, voltunk eleget ellenzék, de már nem akarok ilyen szerepben mozogni. Jó, még azért az apolitikus politizálásba annyi belefér, hogy azt üzenjük a most még semlegesnek tűnő politikai szereplőnek, hogy „majd a jövőben, légy szíves, ne hazudj!”.
Németh Szabolcs: Erről az jut eszembe, hogy Beton.Hofi esetéből például hír lett, hogy kivágták a köztévén a Bagira című dalából az orbános részt. Tavaly nekünk is volt egy A38-as koncertünk, amit szintén felvettek. Ez pont a tanártüntetések idejére esett, mi pedig ugye, pedagógusgyerekek vagyunk, nem hagytuk ezt szó nélkül, így a nagy részét kénytelenek voltak kivágni. Csak ebből nem lett hír.
Sz. Cs.: 90 percből 40-et tudtak bent tartani. Mondták, hogy ne politizáljunk, én meg onnantól kezdve minden átkötő szövegben csak azért is orbánoztam. A leadott verzióban nincs egyetlen ilyen átkötő sem.
hvg.hu: Ki mondta, hogy ne politizálj?
Sz. Cs.: Nem szeretnék szarba hozni senkit, mert egy olyan ember volt, aki nem akart rosszat, nem azért mondta, hogy cenzúrázzon. Én viszont pont be voltam már kicsit rúgva, és pont azt mondtam, hogy jó, akkor fogd meg a söröm. Egyébként, aki meg tudta úgy vágni ezt a koncertet, hogy abból bármi leadható kerekedett ki, annak tisztelem annyira a munkáját, hogy azt mondtam, jó, akkor menjen le így az adás. Nekik ez a dolguk. Hogy őszinte legyek, itt már nagyon nagy zenekarok politizáltak nagyon nagyokat, és senkit se érdekelt. Ott vannak ugyan a tömegek a koncerteken, bólogat mindenki, de amíg nincs valami, ahova át lehet terelni ezt az embertömeget, addig lehet mondani bármit, lehet mondani, hogy történjen már valami, egyszerűen nem tud. Technikailag nem tud.
hvg.hu: Miközben nincs benne direkt politika, nagyon is szól a világról ez a lemez. Nem kell ahhoz konkrét neveket, pártokat, intézményeket említeni, hogy mondjon valamit az életünkről, a közérzetünkről.
Sz. Cs.: Én ezzel a lemezzel tudtam először megfogalmazni, hogy mi miben vagyunk mások, mint a többi zenekar: mi egy egzisztenciális problémákkal foglalkozó, létkérdéseket feszegető zenekar vagyunk. Nem akarunk politizálni, nem arról beszélünk, hogy szarul ébredtem, beb*sztam, a csajom elhagyott – éneklünk persze erről is, de ezekről is olyan kontextusban, ahol tudunk beszélni a hiányérzetről is. De metaforákban beszélünk, nem kell, hogy egyértelműen ki legyenek mondva a dolgok.
hvg.hu: Ebben viszont elég nagy spektrumot fogtok át a dühös Van harag vagy Buta zúzásaitól a Bocs című dalban megfogalmazott szelíd elnézést kérésig.
Sz. Cs.: Zoli (Kovács Zoltán billentyűs – a szerk.) fogalmazta ezt meg jól. Azt mondta, hogy mi tulajdonképpen társadalmi munkákat végzünk el ezekkel a dalokkal. Köszönetet mondani, bocsánatot kérni már a gyerekkortól nehéz. Lehet, hogy ezek a dalok levesznek egy kis terhet az emberek válláról. Egyébként tök nehéz a szövegeket megszülni és azokon változtatni. Ha egy szöveg egyszer beleül a füledbe, de aztán megváltoztatod, még, ha jobb is, rosszabbnak fog tűnni, mert megszoktad az előzőt. Három dalnál is volt olyan, hogy megváltoztattam a szöveget, de aztán rájöttem, hogy kell az a f*sz, meg g*ci, mert attól autentikus. Az, mondjuk, zavart, hogy volt három dal is, amelynek az első mondatában benne van a f*sz szó, miközben én embereket szövegírásra oktatok, meg előadásokat tartok erről. Végül annyit sikerült csak elérni, hogy az egyikben a végére került.
hvg.hu: Hol tart most az Elefánt szerintetek a magyar zenei piacon belül?
N. Sz.: Ezt önmagunkhoz képest kell meghatározni. Haladunk az úton, igazából ennyi. Nem stresszelünk. Tizenhárom éve csináljuk, gyakorlatilag teljesen a nulláról kezdtük. Lassan, de folyamatosan építkeztünk, végigjártuk a szamárlétrát, és a mai napig ezt csináljuk. Annak ellenére, hogy tavaly – tizenkét év után – telt házas Budapest Parkunk volt, és ez nagy lendületet adott a zenekarnak, ugyanúgy elmegyünk a pár száz fős vidéki klubokba koncertezni, mert fontosnak tartjuk, és azt valljuk, hogy így lehet igazán életben tartani és növelni a közönségünket. Illetve ennyivel minimum jövünk a hazai klubéletet fenntartóknak, hisz nélkülük mi sem tartanánk ott, ahol most tartunk.
Sz. Cs.: Én speciel egyre jobban szeretem azokat a helyeket, ahol ötszáz-ezer-kétezer ember van. Persze rohadt jó, amikor rengetegen vannak egy fesztiválon vagy egy Budapest parkszerű helyen, de ez akkora stressz nekem, hogy inkább csinálnék két-három koncertet egy kisebb helyen. Annyi mindenre kell figyelni, ráadásul az ilyen nagy koncertek mindig egyszeriek, azt mindig olyanra csináljuk meg, hogy az egyszer van és utoljára. Ez igaz a díszlettől a felkonfokon át a koncepcióig és a vizuálig. Rengeteg meló, hogy unikális legyen, és elterelődik a fókusz a zene öröméről.
N. Sz.: Tipikusan alulról építkező, do it yourself zenekarként iszonyat munkát tesz bele mindenki a tagoktól a stábig. Mindenki ért valamihez, ami szükséges egy ilyen zenekar működtetéséhez. Ede, a basszusgitárosunk intézi az online ügyeinket, Csabi frontemberként megjelenik és képviseli a zenekart, artworkkel foglalkozik, Totya, a gitárosunk a hangszeres részért felel, Zoli, a billentyűsünk a színpadi technikáért, vizuális megjelenésért, jómagam pedig a stratégiai, booking, pénzügyi, kiadói feladatainkat intézem. Már több mint tíz éve kiderült, hogy a mi jó működési modellünk az, ha önállóan hozunk meg döntéseket, és ehhez tartjuk is magunkat. Soha nem hajszoltuk a sikert, soha nem akartunk annál eggyel nagyobbat lépni, mint ami abban a pillanatban meg volt írva, és ez bevált szerintem.
Sz. Cs.: Ennek persze megvan az ára. Egyfelől meg tudunk élni a zenélésből, másfelől viszont nem csak akkor van dolgunk a zenekarral, amikor felállunk a színpadra.
hvg.hu: Régebben ez a fajta módszeres építkezés volt a megszokott útjuk a zenekaroknak, most viszont azt láthatjuk, hogy vannak előadók, akik egyik pillanatról a másikra lesznek elképesztően sikeresek. Mit szóltok ehhez?
N. Sz.: Tökre örülünk a sikerüknek, de ez egy nagyon másfajta metódus. Amikor mi kezdtük, teljesen máshogy működött a zeneipar, esélyed nem volt ekkora publicitásra, social media elérésekre, amelyek nélkül ez manapság már nem működik.
Sz. Cs.: Ez nem építkezés, ez kaparós sorsjegy. Ők megkapták a jolly jokert. Az egyébként nem minősít egy produkciót se negatív, se pozitív irányba, hogy hirtelen híres lesz. Személyesen ismerek az új generációból sok mindenkit, azt látom, hogy meg is szenvedi a személyiségük a hirtelen jött sikert. Nem azért, mert elszállnak, és nagyképűek lesznek, hanem mert ezek tizennyolc-húsz éves srácok, és fel kell dolgozniuk azt, ami történik velük. Van, aki ügyesen csinálja, de van, akinél azt látom, hogy „tesó, szarabbul nézel ki, mint én, pedig húsz évvel fiatalabb vagy”.
N. Sz.: Én továbbra is a saját példánkat, a saját utunkat választanám. Érdekes, hogy eddig közel ötszáz koncertet adtunk, pár száz fős kluboktól fesztiválok nagyszínpadáig szinte már mindenhol is megfordultunk, de csak idén április végén jutottunk el oda, hogy telt házas lett Szombathelyen, a szülővárosunkban tartott klubkoncertünk, és ez ennyi év után nagyon jó érzés. Idő kell az építkezéshez, van, ahol több, és van, ahol kevesebb, de semmiért nem cserélnénk el ezt az utat.
Sz. Cs.: Sosem gondoltam volna, hogy a szülőfalumban, Jákon majd minden utcán hárman is megismernek. Idáig is eljutottunk. Mostanra átléptük azt a küszöböt, amit én nem gondoltam volna soha.
hvg.hu: Az új lemezt a Parkban mutatjátok be, mit lehet erről tudni?
N. Sz.: Június 7-én lesz a koncert, a május 3-án megjelenő új dalok először ott lesznek élőben hallhatók. A koncertre egy nagyon komoly vizuális koncepcióval készülünk, aminek Kovács Zoli, a billentyűsünk a gazdája, lesz rendezője is az estnek, a már említett Pass Andrea, akivel már a tavalyi parkos koncertünkön is együtt dolgoztunk. Vele találjuk ki, hogy mi legyen a dramaturgia, hogy nézzünk ki a színpadon, mi történjen. A cél az, hogy ez a koncert valamiben legyen más, mint az összes többi. Egyszeri és megismételhetetlen alkalom ez, ezt egyszer ott előadjuk, és kész. Sőt, egy extra vinilmegjelenéssel is készülünk, amely Rebák Tomi grafikus és Tihanyi Anna fotóművész munkáját dicséri. A mai naptól már elő is lehet rendelni a felületeinken, és aki szeretné, a Parkban is megtalálja majd.
Sz. Cs.: Tavaly úgy mentünk oda, hogy minden ki volt találva, és ott egyszer és akkor történt meg. Föl is döntöttünk egy kib*szott nagy földgömbbel egy hatmilliós kamerát.
