Ha lebombáznak bennünket, akkor mind meghalunk – mondja szenvtelen hangon az Arcok visszapillatóban megszólaló egyik ötéves kislány, majd azt kérdezi édesanyjától, hogy akkor is háború dúlt-e, amikor ő öt éves volt. Maciek Hamela lengyel rendező munkájának fő helyszíne az a kisbusz, amelyben az Ukrajnát megtámadó orosz hadsereg elől menekülő emberek eljutnak a lengyel határra. Ahogy Misa, a sofőr többször is megteszi veszélyes útját a kisbuszban folyamatosan változnak az utasok, s beszámolóikból kiderül, hogyan vesztették el néhány nap alatt mindenüket: otthonukat, családtagjaikat barátaikat. A menekülők minden vagyona a magukkal vitt szatyor, s tudják, ha átlépik a határt, már biztonságban lesznek, ám a teljes ismeretlen, egy j világ várja őket.

Attól, hogy a helyszín egy kisbusz, a Visszapillantóban örökérvényűvé válik: bárki hasonló helyzetbe kerülhet, hiszen néhány héttel korábban Hamela hősei sem számítottak arra, hogy földönfutóvá válnak. A film egyben azt is bizonyítja, mennyire álságosak azok az érvek, amelyekkel Vlagyimir Putyin orosz elnök igazolni igyekezett a két éve tartó orosz területszerző háborút. Nem igaz ugyanis, hogy Ukrajnában betiltották volna az orosz nyelvet, a szereplők többsége oroszul beszél, s szinte csak a feleségével telefonon perlekedő idős férfi bosszankodik ukránul. Ebből a párbeszédből is kidrül, hogy mennyire megzavarodnak, akiknek menekülniük kell, a már korábban elmenekült feleség azért hibáztatja férjét, mert az nem zárta be az összes ajtót és ablakot. „Minek is tettem volna, lehet, hogy pár nap múlva már házunk sem lesz” – hangzik a józan válasz.

 

A Harcban című dokumentumfilm bepillantást nyújt az ukrán kormánytagok mindennapjaiba, abba, hogy az orosz invázió első hónapjaiban miképpen próbálja Ukrajna visszaverni a támadást és megszervezni a védelmet. A filmet az a Karim Amer rendezte, aki korábban az Oscar-díjat kapott Navalnij filmet is jegyezte. A képsorokon többek között Dmitro Kuleba külügyminiszter, Rusztam Umerov későbbi védelmi miniszter, Olekszij Reznikov akkori védelmi miniszter, Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij elnök kabinetfőnöke, Mihajlo Fjodorov tájékoztatási miniszter és Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes látható, s a mellett, hogy sok személyes információ is elhangzik – például az, hogy az invázió első napján hazatért Kuleba hónapokig nem találkozhatott külföldre menekült gyermekével és feleségével – az egész konfliktust meghatározó mondatokat is hallhatunk. Például azt, hogy 2022. február 24-én megszűnt a testvéri viszony az ukránok és az oroszok között vagy az, hogy ez a háború nem csak Ukrajnáért folyik, hanem egész Európáért. Fjodorov arról beszélt, hogy miközben az ország védekezik, a digitális térben ellentámadást kell indítani és el kell érni, hogy az oroszok ne higgyék azt, hogy ez tényleg egy igazságos háború ellen. A film valódi kordokumentum, nagyon kevés olyan alkotás létezik, amely ennyire közelről mutatja meg az agresszorral szemben álló ország vezetőinek igazi, emberi arcát is.

Közben – legalábbis a filmvászon erejéig – szembesítik Vlagyimir Putyin orosz elnököt a hazugságaival. Amikor például Putyin és szóvivője, Dmitrij Peszkov nyilatkozatait hallhatjuk arról, hogy az orosz erők kizárólag katonai célpontokat támadnak, látjuk, miként omlanak össze az orosz rakétatalálatokat kapott ukrajnai lakóépületek.

 

A harmadik film, a harcok közben súlyos sebesülést szenvedett katonákat kórházba szállító mentősök mindennapjait bemutató Keleti front is különleges alkotás. Vitalij Manszkij külföldi száműzetésbe kényszerült orosz rendező részben a mentősök által készített képsorokat felhasználva készítette el a filmet, amelynek egyik főhőse Jevhen, már 2014-ben önkéntesként jelentkezett egy elsősegélynyújtó csapatba. A néző együtt szurkol a film elején, hogy a súlyos has- és nyaksérülést szenvedett katona élve eljusson a kórházba, majd egy vágást követően már egy nyugat-ukrajnai faluban vagyunk, ahol Jehven és mentős társai részt vesznek egy keresztelőn. Miközben az idilli környezetben készült képsorok révén megismerhetjük a mentősöket, a kontraszt még inkább a háború borzalmaira és veszélyeire irányítja a figyelmet. Manszkij filmje is bizonyíték arra, hogy Ukrajnában nem üldözik az orosz nyelvet: a Keleti front szereplőinek többsége is anyanyelvén, oroszul beszél.

A BIDF-en most műsorra kerülő mindhárom film vádirat azok ellen, akik különféle indokokkal relativizálni kívánják az ukrajnai orosz háborút és mentségeket igyekeznek találni az agresszor legalább részleges felmentésére. „Itt minden-fekete fehér. Nincs szürke zóna” – mondja a Harcban szereplő egyik miniszter, s igaza van: Ukrajna – és Európa – az áldozat, Oroszország pedig az agresszor.

Vezető képünk az Arcok visszapillantóban című film jelenete