Kult hvg.hu 2023. november. 10. 11:57

Soltész Rezső szerint Azahriah a világ egyik csodája

Elismerő szavak a táncdalénekestől.

Soltész Rezső vendége volt az RTL Reggelinek, ahol a Valami Amerika sorozatban (kritikánk erre) kapott szerepéről mesélt, majd kifejtette véleményét Azahriah-ról is, aki ugyancsak szerepel a produkcióban, sőt a sorozat főcímdalát is a fiatal sztár énekli.

Soltésznek a Valami Amerikában zsűriznie kell Azahriah-t. A 78 éves énekes elmondta, hogy „a világnak van 7-8-9, sok csodája", de ő úgy gondolja, Azahriah is az egyik ilyen csoda. „Mert senki nem jósolhatta, nem láthatta, ez egy olyan önfejlődési folyamat, ami szakmai értelemben abszolút egyedülálló és megfoghatatlan. De ez egy ilyen pálya. Ahol nem lehet tudni, hogy mi az, amit az előadó ki tud fejezni és milyen hatása van a közönségre, és ez a fiú ezt rendkívül jól csinálja, és nagyon okosan nyilatkozik, szóval minden elismerésem az övé, én bízom benne, hogy ez sokáig fog tartani" – fogalmazott Soltész.

Azahriah, a legkisebb királyfi, a generációs csúcsmodell

A 21 éves self-made man influenszerből lett szupersztár Puskás-triplája példa nélküli, és nem egyszerűen magyar poptörténeti szenzáció, hanem több szempontból egy új generáció térnyerésének kitörölhetetlen jele is. Valamint az elmúlt másfél évtizedben történtek következménye is.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.