A Lepattanó című romantikus sportvígjátékban láthatjuk majd Scherer Péter mellett.
Scherer Péter egy fanatikus gombfoci versenyzőt, a Dallas című sorozat egykor Bobbyja, Patrick Duffy pedig mecénást játszik Vékes Csaba Lepattanó című romantikus sportvígjátékában, amit szeptember elején kezdtek el forgatni Vácon.
A Lepattanó az alkotók szerint az esendőségről, a szeretetről, a kitartásról, a gombfoci szerelmeseiről szól, és tisztelgés egy magyar játék előtt.
A film főszereplőjének, Kálmánnak (Scherer Péter) a gombfoci nem gyerekjáték, hanem egy véresen komoly sportág. Csapatával épp az Európa-bajnokságra készül. Megszállottak ők, a gombfoci szent őrültjei, a „pöci-foci” aranyujjú titánjai. Komoly esélyük is lenne a kijutásra, ám a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket. Mindannyiuk élete válságba jut, hiszen elvesztik azt, ami a legfontosabb volt az életükben.
A film szereplőgárdájában láthatjuk majd még Derzsi Dezsőt, a sepsiszentgyörgyi színház színművészét, Waskovics Andreát (Nagykarácsony, Eltörölni Frankot), Katona Lászlót (Berni követ, Bibliothéque Pascal, Drága örökösök), Fekete Zsoltot (Aranyélet, Valan - Az angyalok völgye), továbbá Rába Rolandot, Gyuricza Istvánt, Elek Ferencet, Mucsi Zoltánt, Petrik Andreát, Gáspár Sándort.
A film rendezője és forgatókönyvírója Vékes Csaba, aki korábban a Szia, Életem! társrendezője és írója volt, az alapötlet pedig a társ-forgatókönyvíró Gönye Lászlótól származik. Az operatőr Dévényi Zoltán, a producer Roskó Péter, a kreatív producer Scherer Péter.
A film vágója Gotthárdi Balázs, a látványtervező Takács Eszter, a zeneszerző Kovács Márton.
A Lepattanó az NFI támogatásával készül, 2024. második felében tervezik bemutatni.