Kult hvg.hu 2023. szeptember. 12. 15:54

Most meg lehet nézni a szalont, ahol Novák Katalin Ferenc pápát fogadta

Nyílt nap lesz a Sándor-palotában vasárnap.

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 17-én, vasárnap ismét látogatható lesz a budavári Sándor-palota. Az erről szóló közlemény szerint a látogatók 10 órától 18 óráig tekinthetik meg az épületet.

A nyílt nap programjai a palota előtti Szent György téren kezdődnek, délben zenés őrségváltás zajlik Budapest Helyőrségzenekara részvételével, 10 órakor és 14 órakor pedig a Magyar Honvédség Központi Zenekara térzenével várja a közönséget.

Az érdeklődők megismerkedhetnek továbbá a Sándor-palota történetével, és megtekinthetik azt a szalont is, amelyben Novák Katalin négyszemközti megbeszélést folytatott Ferenc pápával a katolikus egyházfő magyarországi látogatása idején. Azt is megtudhatják, hogy a köztársasági elnök hol fogadja a Magyarországra látogató államfőket, vagy épp hol adja vagy veszi át a nagykövetek megbízóleveleit.

Lakos Gábor

Körbejárhatók olyan, évszázadokon át reprezentatív funkciót betöltő történelmi helyiségek is, mint a Tükörterem, a Mária Teréziát ábrázoló festménnyel díszített Vörös szalon, a Gobelin- vagy Boucher-teremnek is nevezett neobarokk bútorzatú Kék fogadószalon és az Empire szalon is.

A belépés ingyenes, érkezési sorrendben történik, előzetes regisztrációra nincs lehetőség.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.