Kult MTI 2022. május. 13. 15:50

Több mint 7 milliárd forintról indul a licitje egy Stradivari-hegedűnek

A hegedű szerepelt az 1925-ös Óz, a nagy varázsló című némafilm eredeti filmzenéjében, és játszottak rajta a világ vezető zenekarainak felvételein.

Ritka Stradivari-hegedűt árvereznek el New Yorkban online, a hangszert 20 millió dollárra (7,4 milliárd forint) becsülték előzetesen. A hegedűt 1714-ben készítették, és Toscha Seidel Oroszországban született virtuóz volt a tulajdonosa. Az értékes hangszerekre specializálódott Tarisio aukciósház kínálja licitre május 16. és június 9. között.

Évtizedek óta ez az első Stradivari a hegedűkészítés úgynevezett aranykorából, melyet elárvereznek. A nagy értékű hegedűt Seidel az 1920-as években vásárolta meg 25 ezer dollárért, ami ma nagyjából 400 ezer dollárnak felel meg. Majdnem 40 évig volt a tulajdonában.

A hegedű szerepelt az 1925-ös Óz, a nagy varázsló című némafilm eredeti filmzenéjében, valamint használták a világ vezető zenekarainak felvételein. „Zenészszempontból mindenképpen felbecsülhetetlen érték” – mondta Carlos Tomé, a Tarisio igazgatója.

A hegedűkészítés művészete mindig néhány kisvárosban: az észak-olasz Cremonában, a német Mittenwaldban vagy a francia Mirecourt-ban koncentrálódott. Virágkorát a 18. századra teszik.

Antonio Stradivarit (1644–1737) a történelem leghíresebb hegedűkészítőjének tartják. Élete során Cremonában több mint ezer húros hangszert alkotott. Neves műhelyéből a világon még mintegy 600 hegedű, cselló, gitár és lant maradt fenn, melyek a gyűjtők körében rendkívül keresettek.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.