Kult hvg.hu 2022. április. 21. 12:11

Ez történt a blokádon belül: kiállítás nyílt az SZFE-t elfoglaló diákok fotóiból

A nagyközönség is megismerheti, milyen volt az ellenállás belülről.

Free SZFE
Friss cikkek a témában

A Blinken OSA Archívum a Freeszfe Egyesülettel együttműködésben 2021 őszén egy folyamatosan kibontakozó programsorozatot kezdeményezett azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a félelem nélküli beszéd jelentőségére, arra, hogy emberhez méltatlan az az egzisztenciális félelem, amely megakadályozza az igazság kimondását. A program részeként hamarosan kiállítás nyílik a korábban a Színház- és Filmművészeti Egyetemet elfoglaló diákok fotóiból.

2020. szeptember 1-jén az SZFE hallgatói elfoglalták egyetemük épületeit, hogy tiltakozzanak a kormány által rájuk kényszerített intézkedések ellen, amelyek következtében a kuratórium megfosztotta egyetemüket annak autonómiájától. A blokád 71 napig tartott.

Mivel a közösség az első pillanattól kezdve bezárta a kapuit a sajtó képviselői előtt, ezért ezekről a napokról külső szemlélők csak hallhattak, de látni nem láthatták őket. A most megnyíló kiállítás ezen változtat: a kiállított képek intim közelségből örökítik meg az utóbbi évek legjelentősebb magyarországi ellenállási mozgalmát.

Fuchs Máté és Heppes Áron közös tárlatvezetése ingyenesen látogatható, de a részvétel regisztrációhoz kötött.

Az egyetemfoglalásból egy interaktív rejtvény is készült: az egykori SZFE diákjai úgy vélik:

a szólásszabadság olyan fogalom, aminek a létét nehezebb észlelni, mint a nemlétét. Egyik definíciója egyenesen hiányként, „a cenzúra hiányaként" határozza meg.

A tiltakozó hallgatók által készített interaktív rejtvény ezt a képlékeny fogalmat járja körül a hiányból kiindulva – a szólásszabadság meglétét gátló tényezőkről és félelmekről való gondolkodáson keresztül. A játék környezete a 2020-ban, az SZFE-n történt egyetemfoglalás, és bár valós eseményekből merít, de használ fiktív elemeket is. A programokra ide kattintva lehet jelentkezni.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.