Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Betegsége, a járvány miatti karantén, és amiatt, hogy mára időnként persona non grata a legtöbb médiafelületen, időnként arra gondol, hogy búcsút mondjon a pályának. Ennek ellenére ősszel nagy Aréna-koncertre készül és továbbra is abban bízik, hogy „Lesz még Magyar Köztársaság”, még ha ez szerinte most időben kissé ki is tolódott. Interjú Bródy Jánossal.
hvg.hu: Februárban igencsak riasztó fotót közölt magáról a közösségi oldalán: kórházban feküdt, a fél arca be volt kötve. Koncertjeit is lemondta. Mi történt pontosan?
Bródy János: Egy kis műtéttel indult a dolog, azt hittem, pár hét alatt túl leszek az egészen, de kiderült, a baj nagyobb, és műtétek sorozata várt rám. Még egy lesz, a héten, az lesz a hetedik. Remélem, hogy az már tényleg az utolsó, és csak nagyon közelről lehet majd észrevenni rajtam, hogy némiképp megváltozott az arcom. De hozzátenném: belül nem változtam semmit.
hvg.hu: Mi ez a betegség pontosan, azt elárulja?
B. J.: Úgy hívják, hogy bazalioma. Egy bizonyos fajta bőrrák, rosszindulatú bőrdaganat, amely áttétet ugyan nem képez, de képes rendkívül invazív (az eredeti helyéhez képest más területekre is behatoló – a szerk.) lenni. Ilyenkor az a szabály, hogy minden olyan szövetet ki kell vágni, ahol ez a rosszindulatú sejtburjánzás megjelenik. A mostani, utolsó műtét már csak arról szól, hogy pótolják azokat a szöveteket, amelyeket ki kellett vágni az arcomból.
hvg.hu: Április 5-én volt a 76. születésnapja. Barátja-zenésztársa, Kirschner Péter egy meglepetés CD-vel köszöntötte fel, amelyen az ön dalait játssza el számos magyar előadó. Nem is sejtette, hogy készül egy ilyen?
B. J.: Hallottam róla, hogy egy pár fiatal underground zenekar készül feldolgozni néhány régi dalom, egy-kettőt hallottam is már, de magát a lemezt most kaptam meg, és ez így teljes meglepetés. Ahogy végignézem a tracklistát, látom, hogy egy csomó olyan előadó is szerepel a lemezen, akire egyáltalán nem számítottam. Nagyon jól esik, milyen sokan érzik azt, hogy az alkotói életművem, azok a dalok, amelyeket én írtam, még mindig érvényes üzenettel bírnak, és ők is fontosnak tartják, hogy azok új formában újra megjelenjenek.
hvg.hu: Mivel meglepetéslemezről van szó, nyilván még nem volt módja meghallgatni. Azzal az egy-két dallal, amit már ismer, meg van elégedve?
B. J.: Az a néhány szám, amit már előzően hallottam, nagyon jó minőségű, nagyon kedvemre való. A kedves zenészkollégák olyan dolgokat fedeznek fel még ezekben a dalokban, amelyeken keresztül velem társulva magukat is ki tudják fejezni. Úgy érzem, az utóbbi tíz évben leküzdöttem magam újra az undergroundba, ezért különösen jól esik az alcíme a lemeznek: „A magyar underground tisztelgése Bródy János születésnapjára”.
hvg.hu: Hogy érti azt, hogy leküzdötte magát az undergroundba?
B. J.: Ugyanolyan helyzetben vagyok, mint a magyar underground zenészek, akiket nem játszik a média. Egyformán nem vagyunk a kultúrpolitika kedvencei.
hvg.hu: Volt már ilyen kettősség a magyar popzenében, amikor tömegek mennek bizonyos előadók koncertjeire, de a rádiók, tévék nem vesznek tudomást erről. Azt állítja, most is ez van?
B. J.: Én már többször megéltem ezt. Amikor az Illéssel elindultunk, akkor még ezt a kifejezést nem használtuk ugyan, de egy ideig tulajdonképpen underground zenekar voltunk. Mondjuk, viszonylag hamar felkerültünk a populáris listákra, de sok zenekar kezdte így, és sokáig szabály volt, hogy csak így szabad kezdeni, mert a felülről irányított népszerűség vérciki. Ez azért most másképp van. Régen tömegek tódultak olyan koncertekre, amelyeket nem játszott a rádió. Mostanság, akit nem játszik a rádió, az nem számíthat nagy tömegek tódulására. És én még hálás lehetek a sorsnak, hogy ilyen hosszúra nyúlt a pályafutásom. Időnként ugyan már rám-rámtör, hogy lassan kiöregszem ebből a műfajból, de akkor jön a menedzserem, és meggyőz, hogy ne hagyjam abba. Most is már megszervezte, hogy november 12-én legyen egy nagy Aréna-koncertem. Ez számomra olyan, mintha egy revival lenne, mintha újra visszatérnék.
hvg.hu: Komolyan azt fontolgatja időnként, hogy visszavonul?
B. J.: Voltak olyan napjaim, amikor nagyon magam alatt voltam, akkor úgy éreztem, lassan itt az ideje, hogy búcsút mondjak ennek a pályának, igen. Ez a betegség miatt is, a Covid miatt is így volt, de nem teljesen független attól sem, amit mondtam, hogy időnként persona non grata vagyok azokon a médiafelületeken, ahol ez a műfaj eljut a közönséghez. Ma már uralkodni tud a műfaj felett, aki uralja a médiát. Az undergroundnak kevés az esélye, hogy egy dal közismert legyen. A 2020-as Gáz van babám! című lemezemről is azt éreztem, hogy ez az utolsó. Aztán még megjelent egy kislemez, a Marianna árok, akkor azt gondoltam, az a búcsú. Ellentmondásos kicsit a helyzet. Ebben a műfajban a közönség számára mindig az előadó jelenti a dalokat. Én viszont alapvetően mégiscsak szerzőnek érzem magam, és nem énekesnek, mégis azokkal a dalokkal azonosítanak leginkább, amelyeket a saját hangomon adok elő. Azért örülök különösen ennek a tribute-lemeznek, mert tudom, hogy az előadó-pályafutás időben mindenképp mulandó, de a dalok halhatatlanok, még akkor is, ha néha hallhatatlanok.
hvg.hu: Azért – függetlenül a médiamellőzöttségtől – Kossuth-díjasként, az István, a király szerzőjeként, a magyar nyelvű popzene egyik megteremtőjeként nem gondolja komolyan, hogy ön tényleg az underground része.
B. J.: A műfaj a 60-as években a szórakoztatóiparból indult ki. Ebből aztán lassan kiemelkedett, önálló művészeti ággá vált, és elnyerte azt a rangját is, hogy a nemzeti kultúra részeként is elismerték. De miközben elismerték és elkezdték központilag támogatni, irányítani, lassan megint visszanyomták a szórakoztatóiparba. Az önálló hangját, a kritikus és lázadó szemléletét csak az alternatív és underground őrizte meg. Ennek viszont erősen korlátozott a jelenléte a rádió és tévé nyilvánosságában. De lehet, hogy ez még változik, hiszen mindig jön egy új generáció, amelyik keresi a saját hangját. És talán egyszer ez az új generáció mindazt, ami ma van az országban, majd képes lesz megváltoztatni.
hvg.hu: Ezt az egyik dalában úgy fogalmazta, hogy „Lesz még Magyar Köztársaság”.
B. J.: Én nagyon bízom abban, hogy „lesz még egyszer szép a világ, lesz még Magyar Köztársaság”. Bár nyilvánvaló, hogy ennek az időtávlata most egy kissé kitolódott. Sok születésnapi gratulációt és köszöntést kaptam április 5-én, két nappal a választások után, és nem kevesen írták, hogy nem ilyen születésnapi ajándékot szerettek volna adni.
hvg.hu: A sokadik kétharmad után nem várható ön szerint némi konszolidáció a művészetben?
B. J.: Sok reményt nem látok most erre.
hvg.hu: Az Aczél–Kádár-érában szólt bele a politika jobban a popzenébe vagy most?
B. J.: Negyven évig éltem egy pártállami rendszerben. Tudom, hogy abban is lehet valahogy létezni. És már vagy tíz éve felismertem, hogy lassan ez áll vissza. Mondhatnám, hogy „ezek ugyanazok”. Ha az ideológia változik is, a struktúra gyakorlatilag ugyanazokat a tulajdonságokat mutatja. Nagyon nem örülök neki, hogy Magyarország az európai közösségben kivívta magának azt az ellenszenvet, amit a külföldi híradásokból érzékelek. Megdöbbent és elborzaszt, hogy háború van a szomszédunkban. Én 1946-ban születtem, a II. világháború után. Nem gondoltam, hogy annak a tapasztalata egy-két generáció után szertefoszlik, és a mai magyar népesség képes ilyen közönyösen és ilyen rosszindulatúan felfogni ezt a helyzetet.
hvg.hu: A civilek egyáltalán nem közönyösek, rögtön megindult a segítség, elképesztő összefogást látunk e tekintetben.
B. J.: Ez így van, de én a választásra gondolok. 1956 emléke egyszerűen nem halványulhat el annyira, hogy egy orosz tankok által lerohant független állam mellett ne álljunk ki egyértelműen, és hogy legyenek olyan hangok, hogy ez az ő dolguk, maguknak keresték a bajt, és egyéb ilyen önfelmentő kiszólások. Egyetlen vigaszom az, hogy több mint másfél millió ember van ebben az országban, aki tudott értelmetlen kérdésekre értelmes választ adni.
hvg.hu: Ha mégis újra nekiáll dalokat írni, azok ezekből ez élményekből fognak táplálkozni? Születhetnek Bródy-dalok a háborúról, az emberek viszonyulásáról a háborúhoz?
B. J.: Az az érzésem, hogy én azokat a dalokat már megírtam, amelyek az ilyen pártállami berendezkedésre reflektálnak. Hiába születnének új dalok, már elvesznének a zajviharban. Ha ma lenne egy olyan zenekar, amelyik azt a szerepet vállalná, amit annak idején az Illés, és megírná, mondjuk azt a dalt, hogy „Ne gondold, hogy tied a világ”, vagy valami hasonlót, az nem jelenne meg ma médiában, nem jutna el a közönséghez. Ha én írnék új dalokat, az sem jutna el a közönséghez.
hvg.hu: Vannak azért ma már alternatív utak, ahol el lehet érni a közönséget. Az interneten is hatalmas ismertséget lehet elérni, nem gondolja?
B. J.: Persze, vannak alternatívák, de én elég jól ismerem ennek a műfajnak a működését, és állítom, hogy médiatámogatás nélkül ez a műfaj ma nem tud megélni. Érdekes lehet az online megosztókon terjedő dal, de nem tud versenyre kelni a médiában szereplőkkel. Rádiótámogatás nélkül még ma se lenne rockzene. A műfaj történetéből azt látjuk, hogy a nagy, fontos hullámok mindig akkor törtek fel, amikor valamelyik független rádió, tévé felvállalt egy új irányzatot, és a saját üzleti modelljét arra építette föl, hogy együttműködik ezzel a mozgalommal. Most viszont mintha ezektől az új megjelenési formáktól megint kifejezetten irtóznának.
Nem szeretnek semmit, ami zavaró.
Szórakoztasson a popzene, de ne avatkozzon be a nagyok dolgába. Érzékelem persze, hogy vannak bizonyos törekvések arra, hogy ezen a téren is legyen valami változás, de őszintén szólva, meglehetősen bizalmatlan vagyok. Az előző pártállam nehezen kezelte ezt az új műfajt, nem volt benne gyakorlata, és váratlanul érte a beatzene megjelenése, és az, hogy a szórakoztatóiparból egyszer csak társadalmi üzenetek törtek fel. A mai pártállam már jól tudja, hogy ez lehetséges, ezért inkább megszervezi, hogy ilyen ne is történhessen. Annak idején is megpróbálta valamilyen formában magához igazítani a fiatalok új ambícióit a hatalom, de a maiakhoz képest azok amatőrök voltak, ma ezt nagyon profi módon csinálják. Vannak fiatal zenész barátaim, akik tisztában vannak vele, hogy nekik nem szabad politikailag értelmezhető, kritikus hangokat megjeleníteni, mert azzal igencsak kockáztatják a további érvényesülésüket.
hvg.hu: Az állami befolyásolásnak lehetne olyan oldala is, amely támogatná a minőségi popzenét, nem? Ön is találkozott Demeter Szilárddal, akit kijelöltek a magyar könnyűzenéért felelős állami vezetőnek, és akinek a koncepciójában akár előremutató dolgokat is felfedezhetünk. Nem lehet e téren pozitív irányú változás?
B. J.: Ebben csak reménykedni tudok, meglátjuk, mit hoz a jövő.
hvg.hu: Ősszel tehát nagy Aréna-koncert. Addig mik a tervei?
B. J.: Lesz még a műtét, rendbe hozom magam, aztán próbálunk a zenekarral. Ebben a korban azért már szembe kell nézni azzal, hogy minden koncertre úgy kell készülni, hogy lehet, az lesz az utolsó. Ennek megfelelően próbálom összeállítani a koncert anyagát, szeretném bemutatni a pályafutásom esszenciáját. Néha egyébként is úgy érzem, mintha tárlatvezető lennék a saját múzeumomban.
Kirschner Péter A földön járj – A magyar underground tisztelgése Bródy János születésnapjára című lemezről |
 Fazekas István hvg.hu: Kik szerepelnek a lemezen? Hogy toborozta az előadókat?
 Fazekas István
A lemezen szereplő dalok:
A földön járj (Kardos-Horváth János) Földvár felé félúton (Dorogi Péter) Mit tehetnék érted (Ricsárdgír) Modd, hogy nem haragszol rám (Klasszik Lasszó) Tangó LeMondó (Ónodi Eszter & the Open Pub) Én várok még rád (Herself & Szczuka Panka) Miért hagytuk, hogy így legyen (MP Sziámi AndFriends) 1911 (Besh o DroM) Good-Bye London (Esti Kornél) Elmúlt az éjjel (Vad Fruttik) Jelbeszéd (Junkies) A Kárpáthyék lánya (Bródy Ladies) Az utcán (Másik János) Miszter Alkohol (Csillagfröccs & Louisiana Double) Virágok tengere (Nunki Bay Starship) Hull az eső (Jávori Fegya & Szinetár Dóra) |
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Bródy János először beszélt súlyos betegségéről
