Kult MTI 2022. március. 23. 11:38

Az ukrajnai háború miatt mégsem mutatják be Csajkovszkij operáját Csehországban

De csak egy bizonyos darabról van szó, ettől még a többi orosz operát nem veszik le a műsorról.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Törölték Pjotr Csajkovszkij orosz zeneszerző A cárnő cipellője című operáját a Cseh Nemzeti Színház következő évadjából az ukrajnai háború miatt – jelentette be kedden a prágai színház szóvivője.

Tomas Stanek szerint a színház „megértést tanúsít” a kreatív csapat döntése iránt, hogy nem viszik színre a művet, mivel az a jelenlegi körülmények között „negatív érzelmeket válthat ki”. Emlékeztetett arra, hogy az opera cselekményének egyes részei „a nagy orosz birodalomról szólnak”.

Az alkotógárda Ukrajna oldalán áll, és támogatja harcát a függetlenségért – mondta a szóvivő.

Stanek hangsúlyozta, hogy nem tűnnek el a repertoárból az orosz alkotók művei, továbbra is játszanak olyan darabokat, mint Dosztojevszkij Félkegyelműje vagy Csajkovszkij Hattyúk tava című balettje. Műsoron marad Makszim Gorkij Vassza Zseleznova című színműve is, amelyet a cseh kritikusok épp nemrég választottak a 2021-es év legjobb rendezésének.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.