Kult HVG 2022. március. 16. 16:30

„Ez a dacos magyar nemzet nem is annyira dacos” – így néz ki Orbanisztán krónikája Marabunál

A karikaturista a HVG-nek adott interjúban nem zárta ki, hogy Orbán-fóbiában szenved, de mint mondta, „mostanság vagyunk így egypáran”.

Marabu FékNyúz
Friss cikkek a témában

A köztársaságtól 12 év alatt Orbánisztánig eljuttatott Magyarország politikai, közéleti és közérzeti krónikáját rajzolta meg a mintegy félezer karikatúrájával munkatársunk, Marabu, azaz Szabó László Róbert, aki a hatalomba 2006-ban még csak visszaácsingózó Orbán Viktor hírhedten cinikus mondatát – Oszt jónapot! – választotta kötete címéül. A HVG-nek adott interjúban Marabu azt mondta, a rendszer arcát csakis Orbán Viktorral lehet megmutatni, nem pedig „a körülötte nyüzsgő arctalan (arcátlan?) kiszolgálókkal”, ezért abszolút főszereplője a karikatúráinak a „Kedves Vezető”.

Hogy sikerült-e egyetlen rajzba sűríteni Orbán személyiségét? Marabu szerint igen:

Orbán az íróasztal mögött ülve: „Gogolákné! Ez tea. Én azt mondtam, kávét kérek.” Gogolákné, tálcával a kezében, kissé megszeppenve: „Bocsánat! Azt hittem, taktikai okokból megint hazudni tetszik.”

Marabu az interjúban nemcsak a karikatúrái visszatérő főszereplőjéről, hanem azok fogyasztóiról, az emberekről is sarkos véleményt fogalmazott meg. Úgy érzi, „ez a dacos magyar nemzet azért nem is annyira dacos, s bizony, a sajtó szabadsága sem igen foglalkoztatja. Elcsurog mellette a politika.”

Marabu az interjúban beszélt arról is, miért szeretné, ha elavulnának a rajzai, honnan jön a neve, néhány kérdésünkre ráadásul karikatúrával válaszolt.

A teljes interjút a HVG e heti számában, illetve a hvg360-on lehet elolvasni.

Marabu Oszt jónapot! című könyve a HVG Könyvek gondozásában jelent meg. A könyv megvásárolható a könyvesboltokban, illetve ide kattintva megrendelhető a kiadónál. Marabu hvg-s karikatúrái itt érhetők el.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.