Kult hvg.hu 2022. január. 19. 17:52

Vándormozival turnéztatják februártól az ElkXrtukat Erdélyben

A 2006-os eseményeket aktuálpolitikai felhangokkal átszövő politikai thriller román feliratot is kap.

Román felirattal vetítik februártól az erdélyi mozik az ElkXrtukat – derül ki a Telex cikkéből. Azt írták, hogy gyártója, a Megafilm nemcsak ezekbe juttatja el a 2006. őszi eseményeket a kormánypárt szája íze szerint interpretáló filmet, hanem vándormozival viszi el olyan településekre, ahol amúgy nincsen mozi

Kálomista statisztája voltam az ElkXrtukban

A hvg.hu újságírója személyesen is betekintett a Gyurcsány-film kulisszái mögé.

A produkciót most vasárnap mutatta volna be a TV2, később azonban kiderült, hogy a Valami Amerika 3. részét vetítik helyette. A csatorna azt közölte, hogy „programing okokból a film televíziós premierjét egy későbbi időpontra tettük át, néhány héten belül látható lesz a TV2 műsorán”. Úgy tudni, hogy a filmet március 5-én fogja leadni a csatorna.

Még nagyobb közvetett állami támogatásra lett jogosult az ElkXrtuk

A fülkeforradalom megvalósult a kultúrharcban is, a szabad oktatás felé vészkijáratot kellett nyitni, a kormány pedig a gyűlöletpropaganda következő célpontjává tette a saját polgártársainkat. Mélypontokkal sebzett év volt 2021 a kulturális életben.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.