Júniusban derült ki, hogy Czakó Zsófia író és André Ferenc költő nyerték az első alkalommal meghirdetett Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjat. A pályázatra az jelentkezhetett, aki még nem múlt el 40 éves, és legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete már megjelent. A nyerteseket arról kérdeztük, hogy halad a készülő kötetük, könnyebb-e az adventi időszakban némi inspirációhoz jutni vagy elsodorja az ünnepet a lázas készülődés. A második részben André Ferenccel beszélgettünk.
Az 1992-es születésű André Ferenc költő, slammer, műfordító a képzeletből és az álmokból indult ki, amikor inspirációt keresett munkatervéhez. A költőnek eddig két kötete jelent meg, 2018-ban a Szótagadó, tavaly pedig a Bújócskaverseny. Az ösztöndíjra Európai álomparalízis. Kepler könyve című munkatervével pályázott, amely játékba hozza Madách Imre Az ember tragédiáját.
Ahogy korábban írtuk, André Ferenc Madáchból kiindulva szeretne egy sajátos líranyelvet kialakítani. A költőnek kisgyermekkorában volt egy képzeletbeli barátja, Sátán, aki nem volt gonosz, csak rettenetesen csúnya, ezért kellett elrejtőzzön az emberek elől, és a csatornákban bujkált, de azért néha haverkodott a költővel, aki szerint vélhetően már akkor kezdett sarjadni benne a meg nem értettség élménye és az abszolút kategóriák iránti bizalmatlanság. Pedig otthon nem volt hangsúlyos téma a vallás, úgyhogy gyanítja, a Dragon Ball Z katalizálta benne ezt az élményt, onnan kölcsönözte az Ifjú Sátánt.
„Mindig van ez a félelmem, hogy ha beszélek a munkatervemről, akkor olyan, mintha nagyon dolgoznék rajta… úgyhogy ezzel általában óvatos vagyok” – mondja nevetve André Ferenc arra a kérdésre, hogy alakul a nyertes pályázat, és hozzáteszi: ha nem ígér nagyot, akkor nem okozhat nagy csalódást sem. „De azért azt be kell vallanom, hogy haladt a projekt, az elmúlt három hónapban sikerült jónéhány szöveget írnom, amelyekről úgy érzem, illenek a koncepcióba.”
A költő Csíkszeredában tölti a karácsonyt, amit már eléggé vár, noha nem az a fajta rajongója az ünnepnek, aki már november 30-án előkészíti a ronda karácsonyi pulcsit (pedig van neki). „Ez az időszak attól különösen izgalmas, hogy nem lehet nem viszonyulni valahogy a karácsonyhoz. Olyan is van, hogy valaki nagyon gyűlöli, de az a folyamatos várakozás, vágyakozás az ünnepre, a pihenésre, a vakációra, mégis ott van a levegőben, a közérzetben. Ahogy felkerülnek az első karácsonyi fények a városban, elkezdenek szólni a karácsonyi zenék a plázákban… ez a várakozás nem feszült, hanem izgatott és kíváncsi, márpedig ez óhatatlanul átragad rám is, annak ellenére, hogy nem vagyok különösebben ritualisztikus ember” – mondja André Ferenc, és hozzáteszi: az adventi időszakhoz tartozik például az első hóvárás is.
A költő imádja azt a pillanatot, amikor tényleg sikerül összejönnie egy jó havazásnak.
„Amikor már lement a nap, és vastag, nagy pelyhekben elkezd hullani a hó: van 5-10 centi hóréteg a talpad alatt, és nagy csendben, ropogva mászol végig rajta. Olyankor az ember úgy van egyedül, hogy még sincs kiszolgáltatva, mint egy nagy esőzésben, hanem érzi, hogy vannak körülötte. Ebben a nagy, közös ropogásban meg lehet találni egyfajta kellemes nyugalmat”
– fogalmaz André.
Ez az időszak pedig többek között arra is inspirálja, hogy haladjon a vállalásával – ahogy ő fogalmaz, a határidő annyi jó művet íratott már az emberekkel -, és ha lehet, még közelebb kerüljön Madách művéhez. De csak ésszel. „Nyáron a Margó fesztiválnak volt egy mentorprogramja, ahol különböző tapasztalt írók adtak nekünk tanácsot a köteteinkkel kapcsolatban. Ott mondta Németh Gábor, hogy ez a Madách-ötlet egyfelől nagyon hasznos lehet, másfelől nagyon rá is telepedhet a folyamatra, ha nem vigyáz az író. Márpedig akkor szétnyomja a kötet értelmezését is.”
Hogy a kötet pontosan hogyan hozza játékba Az ember tragédiáját, arról a költő azt mondja, egyrészt úgy, hogy erősen közéleti felhangú szövegeket írt az utóbbi időben, ami Madách Imrére is jellemző volt. „Rengetegszer allegorikusan viszonyult az emberhez, a környezetéhez, az adott kor politikai témáihoz, amelyek a mai napig ugyanúgy relevánsak. Azok az alapvető konfliktusok, amelyek nála megtalálhatóak, nem nagyon változtak, ugyanakkor Madách nagyon szépen előrevetítette a környezeti katasztrófát, mondjuk, az Eszkimó színben. Nagyon izgalmas, ahogy egy rakás olyan dolgot megpendít, amit újra és újra aktuálisnak lehet érezni. Akaratlanul is elkezdek írni ezekről a témákról, tehát közöm van a madáchi műhöz. Másfelől - ez sem volt teljesen szándékos, de - egy ponton azon kaptam magam, hogy több szerepverset is írtam, ahol különböző figurák, karakterek élethelyzetének egy pillanatába belehelyezkedve írtam egy szöveget. Ez egy-egy állapot kivetülése, ami olyan, mint az Álom az álomban szín, ahol Lucifer a különböző karakterek szemszögéből illusztrálja az életet.”
André Ferenc azt meséli, mivel egyre többször olvassa az eredeti művet, folyamatosan változik a hozzá fűződő viszonya. Kamaszként főleg az isten-ördög kérdésköre foglalkoztatta, az, hogy Lucifer az antihős, mégis ő viszi végig Ádámot és Évát a mű hosszú és rögös útján. „Fiatalkorom óta szerettem a kemény rockzenét, a negatív karakterek megértése és feltárása mindig is érdekelt egy bizonyos fokig. Korábban sokkal jobban érdekeltek az univerzum nagy kérdései, a csillagászat, az istenhit, ateizmus, aztán később jöttek azok a rétegek, amelyek a közéleti kérdéseket feszegetik. Most például az érdekel, hogy egy ilyen komplex világban – akármelyik szín karaktereit és eseményeit is vesszük – hogyan lehet, hogy végig ott vibrál, és újra meg újra megnyilvánul az Ádám és az Éva közti szeretet.”
A költő szerint a szöveg szépsége, hogy bár csalódásból csalódásba görgeti a karaktereket, mégis folyamatosan azon dolgozik, hogy ne a kilátástalanság felé sodorja őket: mert ha minden reménytelennek tűnik, az a minimum, hogy az ember azért mégiscsak megpróbál reménykedni. „Van ennek egy romantikus vonatkozása, és ez az egyik legfontosabb, amit keresek. Hogy mit lehet kezdeni például 2021-ben a szeretettel. Nem kimondottan traumaköltészet ez, nem arról van szó, hogy minden elromlott, és jaj, istenem mi lesz velünk. Az ókortól napjainkig azt lehet látni, hogy ha valaki politikai témákról írt, ha nagyon közel ment ezekhez a kérdéskörökhöz, akkor sokszor kilátástalannak tűnt számára minden. De azért persze történt az elmúlt kétezer évben rengeteg vagány dolog, és bízom benne, hogy történik is még.”
Az ember tragédiájának sorsfordító mondatánál („Anyának érzem, oh Ádám, magam” – mondja Éva) a felelősség rántja vissza Ádámot: André Ferenc azt mondja, a nehezebb időkben számára is kulcsfontosságú a szeretet felelőssége, így ebből a szempontból is közel érzi magát a műhöz. „Akármilyen nehéz is egy élethelyzet, azoknak, akik fontosak nekem, felelősséggel tartozom, és miattuk meg kell tennem, hogy helyre rakom magam. Hogy igyekezzek számukra nyújtani valamit abból a jóból, ami bennem van, és ezt az érzést közössé tegyük. Engem motivál, hogy vannak jó emberek, akik körülvesznek és szerethetem őket.”
És hogy hol tart jelenleg a sajátos líranyelv kialakítása? André Ferenc azt mondja, a „kőleves állapotában”. „A forgatókönyvírásban gyakran jelen van a kőleves jellegű állapot, amikor van egy ötleted, amire felépíted az egész koncepciódat, aztán az ötletet kidobod, mert rájössz, hogy anélkül sokkal jobban működik. Szóval szükség van a kőre, hogy az egész megszülessen, de a kiindulópont magva kikerül, így teljesen más lesz a végeredmény. Valahol itt járok én is” – mondja André. Mivel a kézirat alakul, remélhetőleg 2023-ban megjelenhet az Európai álomparalízis. Kepler könyve.
A Mastercard - Alkotótárs ösztöndíj másik nyertesével, Czakó Zsófiával ebben a cikkben beszélgettünk.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: