Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Czakó Zsófia és André Ferenc nyerte az első alkalommal átadott Alkotótárs ösztöndíjat és a vele járó 2-2 millió forintot. A fiatal nyertesekkel a munkaterveikről, az inspirációról, az emlékezetes olvasói reakciókról beszélgettünk, de megtudtuk azt is, miért nincs irodalom habos kávé vagy borsóleves nélkül.
Júniusban derült ki, hogy Czakó Zsófia író és André Ferenc költő nyerték az első alkalommal meghirdetett Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjat. A pályázatra az jelentkezhetett, aki még nem múlt el 40 éves, és legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete már megjelent.
Az 1992-es születésű André Ferenc költő, slammer, műfordító a képzeletből és az álmokból indult ki, amikor inspirációt keresett munkatervéhez. A költőnek eddig két kötete jelent meg, 2018-ban a Szótagadó, tavaly pedig a Bújócskaverseny. Az ösztöndíjra Európai álomparalízis. Kepler könyve című munkatervével pályázott, amely játékba hozza Madách Imre Az ember tragédiáját.
„Vicces, mert kisgyerekkoromban volt egy képzeletbeli barátom, Sátán, aki nem volt gonosz, csak rettenetesen csúnya, ezért kellett elrejtőzzön az emberek elől, és a csatornákban bujkált, de azért néha haverkodott velem. Ezt egyszer vendégségben elmeséltem az ottani gyerekeknek, de az anyukájuk jó darabig eltiltott tőlük, mert szegények sokáig nem mertek elaludni. Pedig eszem ágában sem volt horrorsztoriként bemutatni Sátánt, abszolút okés arc volt, semmi rossz szándék benne. Semmiképp sem több, mint bárki másban” – mondja a fiatal költő, aki szerint vélhetően már akkor kezdett sarjadni benne a meg nem értettség élménye és az abszolút kategóriák iránti bizalmatlanság. „Pedig otthon nem volt hangsúlyos téma a vallás, úgyhogy gyanítom, hogy a Dragon Ball Z katalizálta bennem ezt az élményt, onnan kölcsönöztem az Ifjú Sátánt. Tehát röviden:
voltaképp Son Goku az oka annak, hogy Madáchból kiindulva szeretnék egy sajátos líranyelvet kialakítani. Logikus, nem?
André Ferenc azt meséli, Mircea Cărtărescu román író bevallottan mindig olvasmányélmények alapján ír: mielőtt nekiáll dolgozni, végiglapoz néhány könyvet, ami épp témájába vág, és azok beindítják a fogaskerekeket. Állítólag Thomas Mann is, mielőtt belekezdett volna egy regénybe, több száz könyvet vásárolt, hogy azokból inspirálódjon az íráshoz. „Billy Collins pedig gyönyörűen meg is írta (parafrazálom, mert most nincs kéznél a kötet), hogy az a baj a költészettel, hogy újabb versek megírására sarkallja az embert. Én is hasonlóképp működöm:
pimaszul motivál egy jó vers, az »ilyet én is akarok« irigysége fortyog bennem.
Márpedig Madách műve is ilyen számomra: valamiért régóta piszkálgatnak a transzcendenciával foglalkozó írások: Dante, Milton, Goethe, Madách, Bulgakov, Dosztojevszkij, Nyéki Vörös Mátyás, Ady, József Attila istenes versei stb. Madách különösen, a Jankovics Marcell féle-adaptáció képei néha csak úgy bevillannak előttem, miközben sétálok vagy épp sajtbureszért állok a sorban.”
A költő munkatervének origója tehát Madách Imre, ebből pedig sejthető, hogy az álmokkal is kezd majd valamit – de a terveiről mindig csak óvatosan beszél, mert fél, ha túl soká taglalja őket, az úgy tűnne, mintha már el is végezte volna a dolgát, és elsikkad az egész. „Ezzel nem a titokzatosság verejtékszagú homályát akarom eregetni magam köré, csak hiszek annyira a karmában, hogy medvebőrre előre sohasem, főleg, hogy tudjuk:
a költészet legtöbbször igen, de a medve tényleg nem játék."
Az 1987-ben született Czakó Zsófia első kötete 2019-ben jelent meg Nagypénteken nem illik kertészkedni címmel, a mostani pályázaton pedig Szívhang című regénytervével nyert, amely egy terhesség elvesztéséről és annak következményeiről, körülményeiről szól.
„A pályázatra beadott részletben egy vidéki kórház nőgyógyászati kórtermében zajló eseményeket és abszurd körülményeit írtam le. Abortuszra váró cigánylányok fekszenek egy szobában a spontán vetélő gyászolókkal. A folyosó többi szobájában miómás, cisztás és kipakolt asszonyok várják a műtétet vagy a gyógyulást, azt, hogy teljen az idő. Egy kórterembe sokféle embert sodorhat össze a szél, cigányokat, magyarokat, fiatalokat, időseket, szegényeket és biztosabb anyagi háttérrel rendelkezőket. Ők állnak a középpontban, az ő gondolataik, cselekedeteik, félelmeik. Innen kalandozunk a mesélőn keresztül a falusi hétköznapokba” – mondja Czakó Zsófia, aki azt a kérdést is felteszi a regényében, hogy mit jelent egy harmincas, házas nőnek egy gyermek elvesztése, hogyan telnek az ünnepek, a bevásárlás, a főzés, a rokonlátogatás, egyszóval a hétköznapok, olyankor, amikor a társadalom szerint nincs is mit és kit gyászolni.
„Nem szándékosan kerestem ezt a női témát, megtalált. Nem volt más munkatervem, és a szöveg eredetileg nem a pályázatra készült. Később, a felhívás olvasásakor döntöttem el, hogy megpróbálom. Boldog vagyok, hogy megtettem, és sikerült” – teszi hozzá az író, aki lapunknak azt is elmondta, a munkatervét a saját életének eseményei inspirálták: nem tud kitalált személyekről és kitalált történetről úgy írni, hogy abban jól érezze magát. „Megpróbáltam, nem ment, hamisnak tűnt. A saját életem a kiindulópont, aztán utat engedhetek a képzeletemnek: mi lett volna, ha, megkeresem a megfelelő, vagyis nekem tetsző utat.
Bonyolult kérdéskörök, hímzett neszesszerek
A díjazottakat arról is megkérdeztük, mit jelent számukra, és tulajdonképpen mire jó egy alkotói ösztöndíj. Czakó Zsófiának pluszmotivációt jelent. „Féltem, hogy nem tudok visszaülni a szöveghez. Hogy túl gyászos, hogy megterhelő, és főképp, hogy nem jó. A tény, hogy a legjobb tíz pályázat közé bekerült a munkatervem a beadott részlettel, már motivált. Most, hogy díjazott lettem, örülök, hogy van egy határidőm. Ez általában jó hatással van rám, remélem most is így lesz” – mondja.
André Ferenc pedig egyszerre áldásként és átokként írja le a díjat. „Jelenleg szabadúszóként próbálok túlélni, de közben rengeteg önkéntes munkát vállaltam, és persze, értelemszerűen írtam, tanultam, gyakoroltam verstant, stílust, retorikát. Az ösztöndíj abban segít, hogy ezeket a tevékenységeket mind teljes fókusszal tudom folytatni, nem kell valahol egy szakmától távoli állást elvállalnom ahhoz, hogy lakbért tudjak fizetni. Másfelől pedig: hatalmas szakmai visszajelzés. Nem vagyok az a fajta alkotó, aki meg van győződve róla, hogy minden sora nemzeti kincs, rengeteget rágódom, vacillálok. Közben pedig rettegek az önismétléstől. Gyakran motoszkált a háttérben az imposztor szindróma: vajon mennyire vagyok tényleg önérvényemen releváns szerző, nem csak az erdélyi kuriózum? Bonyolult kérdéskör ez az erdélyiség, megérne egy esszékötetet.”
A két nyertest az alkotói terükön, az íróasztalukon keresztül is próbáltuk megismerni. Czakó Zsófia akkor érzi jól magát, ha a számítógépén kívül szinte semmi nincs az asztalán, maximum egy pohár víz, töltő, papír, toll. „Ehhez képest sajnos most itt van egy félig kihímzett neszesszer, egy másik monitor, egy maszk, a telefonom, a munkaterv és egy tányér borsóleves. Csipetkével” – mondja.
André Ferencnek nincs állandó íróasztala, az elmúlt évben Budapest, Kolozsvár, Csíkszereda és Zetelaka között ingázott, így kávéházakban, mások asztalain és konyhájában dolgozott. „Viszont, ha majd saját, állandó íróasztallal büszkélkedhetem én is, mint az igazi profik, akkor biztosan lesz rajta egy óriás kupac rendetlenség, legalább 15 könyv, két ügyes hangfal, amiben varacskosan rezonál a basszus, jegyzetfüzet és laptop, amin egyszerre 5 Word-dokumentum van megnyitva, plusz három böngésző, illetve a legelementárisabb kellék, ami nélkül számomra nincs irodalom: egy nagy bögre kávé, jó habos tejjel.”
Miben segít a határidő?
Czakó Zsófia nem tudja felidézni, mi volt a legemlékezetesebb olvasói reakció, amit kapott, de azt szereti, hogy az írással mindig új és új olvasókra talál: „Várszegi Asztriknak küldtem egy példányt, mert Nagypénteken nem illik kertészkedni kötetben sok a vallási vonatkozás. Nagyon boldoggá tett, hogy elolvasta, és írt az élményeiről.” Ferenc 21 éves korában először küldött verset a Látó folyóiratnak, ismeretlenül, kérés nélkül, Tisztelt Szerkesztő Úr megszólítással, ahogy illik. Két hónapig nem kapott választ, aztán Kovács András Ferenc szerkesztő végül visszaírta, hogy örömmel üdvözli a versét. „Az elismerő szavak mellett óva intett, hogy vigyázzak, ne bízzam túlzottan el magam, mert a tehetség szép állat, de ha nem viselek iránta elég alázattal, akkor könnyen talál magának más hajlékot. Szóval töredelmesen tessék csak dolgozni. Ez a levél számomra felért három egyetemi diplomával, a tanácsát azóta is igyekszem szigorúan megfogadni.”
De mi segít a fiatal alkotóknak akkor, ha nem jön az inspiráció? Jobban szorongatja őket egy határidő, ha ötletelésről van szó, vagy az segít, ha egy időre félreteszik a készülő alkotást? André Ferenc szereti a közhelyeket, márpedig az internet szerint (tehát igaz) Picasso mondta egyszer, hogy az inspiráció létezik, de munka közben kell rád találjon. „Egy író ember szerintem mindegyre úgy jár-kel a világban, hogy kutatja az esetleges ötletforrásokat, alanyokat az íráshoz. Pilinszky felteszi a kérdést, hogy »Akárhonnan, / érkezhet mondat / akárhonnan?« Én erre kapásból vágom rá az igent. A határidő csak abban segít, hogy a szöveg kvázi befejeződjön, legalábbis muszáj kiadni a kézből.
Ha az ember leül dolgozni, és az istennek se jön az ihlet, akkor álljon neki szerkeszteni a régi vázlatait.
Czakó Zsófia viszont a csendből és az időből merít inspirációt. Szerinte kell a ráhangolódás, a készülődés, és aztán az izzadás a gép előtt. „Akkor is, ha nem megy, akkor is, ha nem tűnik jónak, csinálni kell. Eddig nem dolgoztam határidővel, csak magamnak diktáltam a tempót, amihez nagy önfegyelem kellett. Az írás annak a személynek fontos, aki éppen ír, és ez a tevékenység nem mindig szórakoztató, sokszor megterhelő és nehéz. De kellő idő és koncentráció után ott lehet az a szöveg, ami miatt megéri” – mondja. Az ő első olvasója mindig a férje, Gerlóczy Márton. „Miatta és neki kezdtem el írni, a szövegeim eleinte neki szóltak. Ő biztatott, ő segített, ő szerkesztette meg a kiadónál leadott kötetet. Ezért ma is benne bízom, becsülöm az őszinteségét, és nagyon szeretem a munkáját” – teszi hozzá az író.
Czakó Zsófia a jövőbeli tervek helyett most örül a „kényszernek”, amit az ösztöndíj jelent és próbál élni a lehetőséggel: a ráhangolódás után csendet szeretne, majdnem üres íróasztalt a munkatervvel és egy pohár vízzel, André Ferenc grandiózus jövőbeli terve pedig elhozni a világbékét, de legalábbis csokigolyót a fegyverekbe. A mostani kézirat mellett kortárs román költészeti antológiát szeretne kiadni a közeljövőben, de fordítani, spanyolul tanulni is tervez, szeretné megírni a doktori disszertációját és haladni a zenei projektjeivel.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
