Kult hvg.hu 2021. október. 19. 10:02

Ennyi pénzért még soha nem vettek Vaszary-festményt

A San Remo című képért 160 millió fizettek a Virág Judit Galéria őszi aukcióján.

Megdöntötte az eddigi életműrekordot Vaszary János San Remo című festményének 160 millió forintos leütési ára a Virág Judit Galéria 67. őszi árverésén vasárnap este a Budapest Kongresszusi Központban, ahol Aba-Novák, Munkácsy Mihály és Kádár Béla alkotásai is magas áron keltek el.

Facebook/Virág Judit Galéria

Vaszary János életműrekordját eddig a Dunaparti korzó című, 1933-as festménye tartotta, amely 140 millió forintot ért el a galéria egyik korábbi aukcióján. A csúcsot döntött, San Remo Vaszary utolsó olaszországi nyaralása alatt készült 1937-ben, és 50 millió forintos árról indulva érte el a rekordot. A festő Balatoni tájképe pedig 18 millió forintos kikiáltási árról indulva 19 millió forintért kelt el.

Munkácsy Mihály és Aba-Novák egy-egy művének is 48 millió forintnál ütötték le az árát. Munkácsy Anya gyermekével tanulmánya a Siralomházhoz kikiáltása ára 24 millió forint volt. Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusához tartozó, Utcai zenészek című monumentális képére pedig 30 millió forintról indult a licit. A festő egyik másik alkotása, a Galambdúcok is magas áron, 26 millió forintért talált új gazdára.

Két olyan Kádár Béla-festmény is szerepelt az árverésen, amelyek nemrég kerültek elő a tengerentúlról, egykor a Deák-gyűjteménybe tartoztak, és az 1962-es San Diegó-i kiállításon is szerepeltek. A Forgalomirányító New Yorkban című festmény 22 millióért, a New York-i metróállomás pedig 13 millió forintért kelt el, mindkettőre 8 millió forinttól lehetett licitálni. Kádár Béla Hölgy piros gyöngysorral című festményén a korábbi évek erőteljes expresszionizmusát finom, franciás könnyedségű, lírai ábrázolás váltotta fel, a kép ára 9,5 millió forintról 12 millióig emelkedett.

Schönberger Armand nagyvárosi zsánerképeinek egyik kiérlelt darabja, a Társaság és Perlrott-Csaba Vilmos korai oeuvre-jének egyik legszebben kidolgozott példánya, a Kecskeméti parkrészlet is egyaránt 15 millió forintért cserélt gazdát. Schönberger Armand Borozók című festménye pedig nagy érdeklődés mellett 200 ezer forintról indulva végül 2 millió forintért kelt el. Élénk licitharc zajlott Szirt Oszkár Korcsolyázók című alkotásáért is, amely 240 ezer forintról indulva 2,2 millió forintig jutott, és ugyanennyiért talált vevőre Csók István Budoárban című festménye, amelynek kikiáltási ára 600 ezer forint volt. Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képéhez készült tanulmánya pedig 420 ezer forintos kikiáltási árról indulva kelt el 3 millióért.

Boromisza Tibor Zazar-part című műve, amely egyesíti a nagybányai korszak különféle műcsoportjait, induló árának több mint kétszereséért, 16 millió forintért cserélt gazdát.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: