2019. október. 05. 12:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2019. október. 05. 12:06 Élet+Stílus

Amerikai magángyűjteményből előkerült Kádár Béla-festmény a Virág Judit őszi aukcióján

Egy amerikai magángyűjteményből került elő Kádár Béla Concertina című festménye, amelyre 206 műalkotás mellett licitálhatnak az érdeklődők a Virág Judit Galéria október 20-i őszi árverésén.

A galéria őszi árverésén olyan alkotók munkái szerepelnek, mint Schönberger Armand, Czóbel Béla, Scheiber Hugó, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József és Paál László.
Az árverés fő szenzációja a Kádár Béla 40 millió forinttól kínált Concertina című festménye, melyen erőteljesen érződik a Bauhaus és a konstruktivizmus hatása. A képet Kádár vitte ki hajóval egy amerikai tárlatra a húszas évek közepén. Először az 1928-as brooklyni kiállításon volt látható, majd New Yorkban, Philadelphiában, San Diegóban és Phoenixben is bemutatkozott. Az utóbbi kiállításról az Arizona Republic rangos amerikai folyóirat cikkében Kádárt olyan nagy festőkhöz hasonlította, mint Fernand Léger vagy Picasso. Az 1970-es években egy Los Angeles-i magángyűjteménybe került, ahonnan hosszas előkészületek után tért vissza Magyarországra. A  Németországban és Amerikában  jelentős sikereket elérő Kádár Béla képeit a huszas évek végétől nemcsak magángyűjtők, hanem neves amerikai és európai múzeumok vásárolták meg.

A galéria őszi árverésén olyan alkotók munkái szerepelnek, mint Schönberger Armand, Czóbel Béla, Scheiber Hugó, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József és Paál László.

Az árverés fő szenzációja a Kádár Béla 40 millió forinttól kínált Concertina című festménye, melyen erőteljesen érződik a Bauhaus és a konstruktivizmus hatása. A képet Kádár vitte ki hajóval egy amerikai tárlatra a húszas évek közepén. Először az 1928-as brooklyni kiállításon volt látható, majd New Yorkban, Philadelphiában, San Diegóban és Phoenixben is bemutatkozott. Az utóbbi kiállításról az Arizona Republic rangos amerikai folyóirat cikkében Kádárt olyan nagy festőkhöz hasonlította, mint Fernand Léger vagy Picasso. Az 1970-es években egy Los Angeles-i magángyűjteménybe került, ahonnan hosszas előkészületek után tért vissza Magyarországra.

A  Németországban és Amerikában  jelentős sikereket elérő Kádár Béla képeit a huszas évek végétől nemcsak magángyűjtők, hanem neves amerikai és európai múzeumok vásárolták meg.

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.