Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Megrázó, megindító, szokatlan és hihetetlenül erős a Külön falka, Kis Hajni első nagyjátékfilmje: a fiatal rendező egyből olyan nagyot dobott, amitől a szavunk is elállt.
Hány meg hány film próbál a szeretetről szólni, és mennyire kevésnek sikerül olyan jól, mint a Külön falkának!
Hány és hányféle módon lehet giccsesen, érzelgősen, közhelyesen beszélni a szeretet természetéről, az emberek közti kötődésről, és mennyire nehéz ma már újat, érvényeset mondani a témában! És akkor egyszer csak jön szinte a semmiből egy fiatal magyar rendező, úgy hívják, hogy Kis Hajni, és az első nagyjátékfilmével rögtön sikerül átugrania a nagyon magasra tett, nagyon ingatag lécet.
A művészetben az ilyen mutatványok sokszor paradox módon akkor sikerülnek, ha az alkotó nem azt járja körül, amiről beszélni akar, hanem éppen az ellentétét: nem a szeretetet, hanem a szeretetlenséget, sőt nem is közvetlenül az érzelmet, inkább valami mást, amiből mégis ez sül ki végül. Ebben az esetben felelősség ez a póttéma, amelynek az erős rokonságát a szeretettel a Külön falka csodálatosan segít megérteni. A szeretet maradjon meg a romantikus drámáknak vagy komédiáknak, Kis Hajninak valami más kell, ami ugyanabból a magból sarjad ki, csak a levelek árnyalatában van egy kis eltérés. Lehet abból is érezni, amit kell, hogy az ember megöleli a másikat, szépeket mond neki vagy gyengéd vele, ráadásul ezek pont elég jól is tudnak kinézni filmen. Meg úgy is ki lehet fejezni, hogy az ember inkább nem csinál valamit, inkább lemond valamiről, mert felismeri, a másik biztonsága, jólléte, sorsa fontosabb annál, mint amit eredetileg csinálni akart.
Nem biztos, hogy van olyan ölelés, ami ennél biztosabb bizonyítékul szolgálhat a szeretetre.
Bár a Külön falka címe mintha a farkasokra utalna, a film sokkal inkább arról beszél, hogy nem a vadság a lényeg, hanem az, hogy mi van mögötte. „De miért nem mondtad el, hogy miért csináltad?”, kérdezi a főszereplő kislányt az a valaki, aki vér szerint az apja, de egyelőre sehogyan máshogyan nem az, és a lányt letaglózza a felismerés, hogy ez neki eszébe se jutott, tőle ezt eddig még senki nem kérdezte meg: ha vad volt, jött a büntetés, és kész.
Mintha a film minden perce azt mutatná meg, hogyan lehet újabb és újabb módokon, nagyon okosan, nagyon érzékenyen ábrázolni az emberek közti legfontosabb érzéseket anélkül, hogy konkrétan azt ábrázolnánk. Ha például megpróbáljuk megérteni a másikat, belehelyezkedni a helyzetébe, és az ő igazságát keresni, akár mindenki máséval szemben is, az is elég sok mindent megmutat; ezt látjuk a filmben, nem öleléseket vagy vallomásokat. Sosem direkten a pozitívat, inkább azt, ahogyan betelik az űr. És Kis Hajni nagyon ért ahhoz, hogy megmutassa az űrt, de úgy, hogy az alakjából mindenki felismerje, mi hiányzik belőle. Ezért figyelt fel rá annyira a filmes szakma és a közönség már korai kisfilmjére, a Szép alakra is, amelyben egy beteljesületlen és minden szempontból teljesen esélytelen szerelmet ábrázolt egy iskolai takarítónő és egy róla tudomást sem vevő diáklány között. Ott is hasonló volt a mechanizmus: bár fel sem merült, hogy nagy érzések bontakozzanak ki a vásznon, a hiányukból mégis mindent megtudtunk az érzésekről. A Külön falkában is hasonló történik, csak itt egy apa és lényegében sosem látott lánya közti érzelmekről van szó.
A Külön falka főhőse Niki, akit a nagymamája nevel, anyja nem él, nagyapja magatehetetlen beteg, az apjára meg valamiért annyira haragszik a család, hogy nemhogy nem tartják vele a kapcsolatot, de még a testvérét sem engedik be a lakásukba. De a tizenegy-két éves Niki észreveszi, ahogy a testvér eloldalog tőlük, követni kezdi, és szerencséje van, a férfi el is vezeti apjához, egy diszkó biztonsági őréhez, és rögtön ízelítőt is kap a balhés életéből. Ennek ellenére nem akar újra nélküle maradni, ahogy az állatkölyök sem, ha a szülő ki is akarja lökni a kotorékból. Úgyhogy a két sebesült ragadozó lassan megszokja egymás szagát, és elindulnak egy hibákkal teli úton, egyre inkább felismerve, hogy a hibák hatását is könnyebb elhárítani, ha van valaki, aki reagál rájuk, mert csak akkor lehet igazán észrevenni őket, ha valakiről visszaverődik, mint a visszhang.
Nagyon könnyű lenne elmenni a közhelyek felé, és ugyanúgy mutatni meg, hogyan csiszolódik össze két nehéz ember, vagy egy rá nem termett szülő és egy úgynevezett vásott kölyök, ahogy azt száz meg száz másik film is megmutatta, ezzel vagy unalmassá, vagy giccsessé válva. De Kis Hajni ezt a lécet is meg tudja ugrani. Részben már azzal a döntésével, hogy nem alkalmazza a „zord külső mögött érző lélek” formulát az apa figurájával: ennek a férfinak épp olyan zord a lelke, mint várnánk, és csak némi megértéssel elő kéne csalogatni belőle a jót. Nem: neki minden döntése a jó ellen irányul, és ettől még heroikusabb és megindítóbb a küzdelme, hogy mégis sikerüljön egyszer a jót választania.
Részben pedig azért működik minden olyan jól, mert Kis Hajni annyira jól írta meg a forgatókönyvet (Szántó Fannival közösen): soha nem választják az egyszerűbb megoldásokat. Sőt, annyira pontos témaismeretről árulkodik minden soruk, ami ritka a társadalom peremén élőkről szóló filmekben, már csak azért is, mert aki filmet rendez, maga jellemzően sosem élt ilyen helyzetben, így csak a tehetségre támaszkodhat, azt meg nem osztanak minden vegyesboltban. Itt viszont nagyon hamar feltűnik a hitelesség: például abban, ahogy az apa nem tud máshoz nyúlni, ha kedveskedni akar a másiknak, mint hogy ételre és italra hívja meg, hiszen életében nyilván nemigen talált ennél sokkal összetettebb élvezeti forrást, így más ötlete se nagyon lehet. Vagy hogy nem tud máshoz nyúlni, ha szórakoztatni akarja a másikat, mint első számú közegéhez, az erőszakhoz (játékból úgy tesz, mintha az utcai fák belekötnének, ő meg ezen felháborodna).
Ugyanígy mélyen hiteles a kislány minden rezdülése is: az is, ahogy a pénzre tekint, amivel sosem rendelkezett, az összes hazugsága, amivel olyan életet próbál magának teremteni, amilyenre vágyik, és eleve az is, hogy folyamatosan hazudik a korához képest túl kegyetlen valósággal való szembenézés helyett.
De azért is találja el annyira a nézőt a film, mert Kis Hajni remek főszereplőket talált. A kislányt játszó Horváth Zorkából egyszerre árad a vadság és a félelem, az az elegy, ami a sarokba szorítottak sajátja. A most először színészkedő lány ösztönösen el tudja hitetni, hogy így, sarokba szorítva éli az életét, folyamatosan a lebukás és a büntetés árnyékának sötétjéből ki- meg kikarmolva, még akkor is, amikor mondjuk egy plázában szelfizgetnek a legjobb, felsőosztálybeli családból származó barátnőjével. Az apát – és a sajtónyilatkozatok alapján egy kicsit saját magát is – játszó Dietz Gusztáv, aki a legmélyebbről, a heroinfüggőségből tért vissza, hogy ketrecharcos legyen, olyan szuggesztív figura, akiről minden rendező csak álmodhat. Lehetetlen nem rá meredni, ha csak felbukkan a vásznon, lehetetlen nem tartani tőle még a moziszékben is, mert olyan embert játszik, aki nem azért üt, hogy félelmetesnek látsszon, hanem azért félelmetes, mert érezni rajta, hogy bármikor üthet. Kurta, egyszerű, csak a lényegre fókuszáló és az övénél előkelőbb közegekben – azaz mindenhol – más szemszögről árulkodó mondatai olyan hitelesek, hogy ezért még azt is könnyebben megbocsátja az ember neki vagy a hangmérnöknek, hogy többször nem érthetőek egyes szavai vagy mondatai. Eleget mond azok nélkül is.
Ezer meg ezer film nőtt ki François Truffaut Négyszáz csapásának végéből, ahol a főhős, a balhés gyerek végül egyszer, csak egyetlen egyszer meglátja a tengert, a szabadságot, és mi tudjuk, hogy ez csak pár pillanat felszabadultsága, mert ami utána jön, arra jobb nem is gondolni, de akkor is érezzük, hogy megérte. Kis Hajni szemléletmódjára jellemző, hogy ő kifordítja mindezt, és így ér el ugyanilyen erős hatást: nála nem látjuk meg a tengert egyetlen másodpercre sem, nincs is tenger, nincs pillanatnyi, illékony boldogság. A Külön falka épp azt mutatja meg, hogy a boldogság sokkal keményebb munka annál, hogysem egyszerű megoldásokkal elő lehessen teremteni, de ha van miért, akkor érdemes beletenni bármilyen kemény munkát.
És csak akkor van miért, ha van kiért.
A rendezővel, Kis Hajnival készült interjúnk ide kattintva olvasható:
Kis Hajni rendező: "Filmen is jó látni azokat, akikről azt gondolják, hogy nem fontosak"
A társadalom peremén élők történeteit dolgozza fel filmjeiben a 31 éves rendező, aki saját gyerekkorának nehéz pillanatait is felhasználta első egész estés filmjéhez, a héten mozikba került Külön falkához.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
