Ha küldtek is neki, nem jutott el hozzá a meghívó.
A múlt csütörtökön adták át az 1971-ben végzett hallgatók aranydiplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), közülük azonban hiányzott Cserhalmi György. Nem azért, mert nem tudott elmenni, hanem mert nem hívták meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban lezajlott eseményre – írja a Blikk.
A színművész azt állítja, hogy nem értesítették, se postai úton, se máshogy nem keresték meg.
A lap emlékeztetett, hogy a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Cserhalmi egyike volt azoknak, akik nyíltan kiálltak az SZFE alapítványi fenntartásba adása, függetlenségének megcsorbítása ellen, és bírálta az intézmény új vezetését. Szeptember elején pedig, amikor a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, székfoglalójában kiállt a korábbi SZFE mellett, és támadta azt az érvelést, amely szerint „az egyetemen nem termeltek hazafiakat, honfiúkat és honleányokat”.
„Isten ne adja, hogy ebben a hazában újra bizonyítani kelljen, hogy ki a jó hazafi" - Cserhalmi György az MMA-n tartott beszédet
Cserhalmi évfolyamtársa, Maros Gábor azt nyilatkozta a Blikknek: neki azt mondták hogy küldtek meghívót a színművésznek.
A lap többször is kereszte az SZFE-t az ügyben, de nem kapott választ a kérdéseire.
Cserhalmi György: Jöttek a percemberkék, hogy eldöntsék a nagy művészek sorsát
A színész szerint nem lesznek már olyan közösségek, mint amilyen a régi Katona és az Új Színház volt.