Kult MTI 2021. szeptember. 21. 16:42

Amire nem fogadtunk volna: Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito folytatja az Ikreket

Folytatás készül Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito több mint harminc éve készült Ikrek című vígjátékához.

A Triplets című filmet januártól forgatják Bostonban, a rendezői székben ismét Ivan Reitman ül majd. Az ikrekhez harmadik testvérként Tracy Morgan csatlakozik, akit a nézők mások mellett A stúdió című sorozatból ismerhetnek.

A 74 éves rendező elmondta, hogy eredetileg Eddie Murphyt választották ki harmadik testvérnek, de a színész, akinek idén mutatták be Amerikába jöttem 2. című filmjét – amelyben egyébként Morgan is szerepelt –, elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a forgatást.

Schwarzenegger és Reitman a negyedik közös produkciójukban dolgozik majd együtt: korábban az Ovizsaru, a Junior és az Ikrek című vígjátékokat készítették.

via GIPHY

A 18 millió dollárból (5,4 milliárd forintból) forgatott Ikrek hatalmas kasszasikert hozott: 216 millió dollárért (65 milliárd forintért) váltottak rá jegyet a nézők. A film Schwarzenegger számára is az egyik legjövedelmezőbb munka lett: a bevétel mintegy 20 százalékát kapta meg.

A 74 éves hollywoodi akciósztár és kaliforniai kormányzó legutóbb 2019-ben szerepelt a filmvásznon a Terminátor: Sötét végzet című sci-fiben.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.